GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Csak annyit hadd tegyek hozzá, miután Répássy képviselõ úr érintette azt, hogy nem egy személyről: igen. Ez a kettőnk közötti lényeges felfogás.

Azt gondolom, hogy mi, akik itt ülünk a választók akaratából, nekünk nem Torgyán Józsefről, nem Gyurcsány Ferencről vagy Járai Zsigmondról, Stumpf Istvánról - és folytathatnám a sort - kell törvényt alkotnunk, hanem olyan jogszabályokat kell megalkotnunk, amelyek mindenkire nézve kötelezőek és betartandóak. Ez az önök gyakorlatára jellemző. Tessék csak visszagondolni: a vagyonnyilatkozati dolgok és a vizsgálóbizottsági dolgok nem véletlenül a Torgyán József körül kialakult feszültségek kapcsán kerültek-e elő? Örülök, hogy így tetszik rá emlékezni.

Szóval Körömi képviselõ úrnak is azt mondom: nehogy azt mondja már, alig másfél év elteltével, hogy az előző kormányban nem voltak hasonlók! Sokkal nagyobb feszültségek voltak, kedves képviselő úr! Azt gondolom, nem kell, vagy nagyon könnyű sikerre számíthatna az a közvélemény-kutató cég, amelyik az előző kormány tagjait csak így felsorolná, és csak azt kellene ikszelni, hogy érdekli-e őket az adott miniszter vagy államtitkár vagyoni helyzete a ciklus kezdetén és a ciklus végén.

Tehát én azt gondolom, és éppen ezért megengedem magamnak azt, hogy elfogadom, és nagyon szakszerű volt az, amit Gusztos képviselõ úr elmondott a visszamenőleges hatályról, mert ez kemény kritika. De ha azt mondjuk, hogy van belső erkölcsi kényszer, hogy a mostani kormány tagjai tegyék meg, akkor azt gondolom, megtehetik. Tehát ugyanilyen erkölcsi mércével elvárhatom azt, hogy tegyék meg mindazok, akik már átestek ezen a folyamaton.

Köszönöm szépen, elnök úr.

Forrás: parlament.hu