PÁSZTOHY ANDRÁS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, kicsit leragadtunk az üzletrészkérdés kezelésénél, ami érthető bizonyos szempontból, de megint csak hangsúlyoznom kell, hogy a szövetkezeti üzletrészek felvásárlására az adófizető polgárok pénzéből mintegy 63 milliárdot költött az állam. Nos, emögött jó esetben van egy 15-20 milliárd forintnyi valós piaci érték, tehát negyvenvalahány milliárd forintba került ez idáig, amit a költségvetésnek adófizetői vagy más forrásból kell biztosítani. De kétségkívül rendet kell tenni ezen a területen, és be kell végre fejezni.
De azért, ha már a múltba is tekintünk, szeretném hangsúlyozni, hogy sokkal egyszerűbben, sokkal korrektebb módon is meg lehetett volna oldani, ha a szerves fejlődésnek esélyt adunk a kilencvenes évek elején, és mondjuk, ha a Németország keleti felének megfelelő vagy ahhoz hasonló módszert választunk, a szövetkezetek vagy a társas vállalkozások már régen sokkal magasabb szinten, nagyobb tőkeellátottsággal, jobb versenyhelyzetben tudnának lenni. De mi magyar módra nem tudunk mással foglalkozni - idézőjelbe téve -, mint hogy hogyan tudjuk elrontani azt is, ami még működik, nemhogy a jól működőt még jobbá tudnánk tenni.
Szeretném hangsúlyozni - és a többségi vélemény kapcsán is elmondtam -, hogy a hét szövetkezeti szervezet kérte a három módosítást, amely hét szervezet átfogja az egész szövetkezeti struktúrát Magyarországon, több millió tulajdonnal rendelkezik, és valóban, azokon a pontokon, amelyek a gazdasági működésnek és a távlatos gondolkodásnak esélyt adnak, kedves képviselőtársaim, ha lehántjuk a politikát, akkor így néz ki.
És meggyőződésem, hogy abban van érdekünk, hogy egy korrekt, szövetkezést elősegítő szövetkezeti törvényt alkossunk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és ez a fő csapásirány szerintem. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés