DR. KÉKES FERENC (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Szabó képviselő úr hozzászólására reagálva, az én legjobb tudomásom szerint a költségvetés főszámaiban szerepelnek azok a források, amelyek az európai uniós csatlakozással összefüggésben, elsősorban a fejlesztések fedezeteként a Magyar Köztársaságra hárulnak.

2004-ben a beterjesztett költségvetésben 280 milliárd forint szolgál fejlesztésekre - ez 61 százalékkal több, mint amennyi az idei költségvetésben szerepelt. Ez nem nagy győzelem, nem azért mondom ezt a számot, hanem nyilván azért, mert a helyzet gyökeresen más 2004-ben, mint 2003-ban.

A költségvetés összeállításának alapvető követelményeként a költségvetés 110 milliárd forintot biztosít hazai társfinanszírozásra, valamint a pályázatok elkészítéséhez szükséges felkészítésre és a források kiegészítésére, illetve az intézményrendszer kiépítésére. Három főbb tételt említenék ebből a sorból, az egyik: a nemzeti fejlesztési tervre és fejlesztési programokra az európai uniós támogatással együtt 237,9 milliárd forint áll rendelkezésre, pályázat-előkészítésre 21,8 milliárd, intézményi és közigazgatási fejlesztésre pedig 20,7 milliárd. Ez összességében 280,4 milliárd, amelyből 171,7 milliárd európai uniós támogatás, a költségvetés pedig 108,7 milliárd forinttal vesz részt ebben. Tehát 2004-ben mindezek eredményeként az Európai Unió támogatásával összesen 238 milliárd forintnyi fejlesztés valósulhat meg.

Az a célkitűzés, amely szerintem mindannyiunk számára fontos... - hoppá, lejárt a két percem, elnézést kérek; az elnök úr sem vette észre.

Forrás: parlament.hu