DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Először is Tatai-Tóth képviselő úr utolsó mondatához kapcsolódva: tisztelt Lasztovicza képviselő úr, hogy számokról beszéljünk, önök megemelték a minimálbért 50 ezer forintra, ebből a dolgozó hazavitt 36 ezer forintot. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Többet!) Jövőre 53 ezer forint lesz a minimálbér, és ebből a dolgozó hazavisz 48-49 ezer forintot. Ez két év alatt 35 százalékos emelkedés, képviselő úr, akárhogyan tetszik csóválni a fejét! (Zaj a Fidesz padsoraiból.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztázzuk talán a dolgokat! Van először is egyfelől az általános forgalmi adó, aminek a szintje jövőre kétségkívül emelkedni fog. Ezenkívül vannak más olyan, központilag engedélyezett áremelések, amelyek szintén bele fognak épülni az inflációba, meg ezenkívül még van piaci infláció is, és ez a három együttesen fog eredményezni jövőre 5,8, más számítások szerint 6,2 százaléknyi áremelkedést. És amikor mi reálnyugdíjról meg reálkeresetről beszélünk, akkor azt mondjuk, hogy ami e fölött a 6,2 százalék fölött van, az emelkedik.
Tehát még egyszer az áfaterhelést, még egyszer a központi áremelést, még egyszer az inflációs hatást ne tessék beleszámolni abba, amikor azt tetszik mondani, hogy a 2,5 százalékos nyugdíjemelésből hogy fogják az áfát meg a központi áremelést, meg a 6,1 százalékos inflációt kigazdálkodni! Sehogyan, mert nem kell nekik.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés