DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Minden nagyrabecsülésem a budapesti fideszes képviselőtársaké, akik Budapest-csomagot nyújtottak be Budapest élhetőbbé tétele érdekében. Én azonban azt szeretném elmondani, lényegesen jobban örültem volna annak, ha ennek az érzékenységnek a tizedét tanúsították volna Budapest problémái iránt az 1998-2002 közötti időszakban. Ez sajnos elmaradt, de végül is jobb későn, mint soha.

Idetartozik az is, amit Halász képviselõ úrnak vagyok mondandó: való igaz, hogy a kormányt szerződés köti a Terror Háza évi 330 millió forintos támogatására. Ezt a szerződést még az Orbán-kormány kötötte, de ettől még a Medgyessy-kormányt is köti. Ugyanakkor azonban az Orbán-kormány által megkötött szerződés semmire nem kötelezi ezt a parlamentet a költségvetési szavazását tekintve. Erről, tisztelt képviselő úr, jogerős bírói ítélet van, és ezt a jogerős bírói ítéletet két és féléves hercehurcával, vért izzadva önök csikarták ki a bíróságból, amikor meg akarták tagadni Budapesttől a 4-es metró építéséhez szükséges forrásokat. (Zaj a Fidesz padsoraiban.) Tisztelt képviselő úr, ez történt.

Forrás: parlament.hu