FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Sisák képviselő úrnak mondanám, nem arról volt szó, hogy sok-e vagy kevés az energiakompenzációra benyújtott kormánypárti módosító javaslat, hanem arról, hogy egyáltalán van-e. Ő azt mondta, hogy nincsenek, én azt mondom, hogy vannak ilyen javaslatok; az összegen lehet vitatkozni.
Amit Wekler képviselő úr mondott, ezt fontos kérdésnek érzem, és a tavalyi költségvetési vitában is hosszan beszéltünk erről. Bár én egy ilyen leghátrányosabb helyzetű kistérségnek vagyok a képviselője, készséggel elismerem, hogy nemcsak a hét megyében voltak leghátrányosabb helyzetű kistérségek, ezt a kormánynak a határozata is megmutatja egyébként. Tehát én magam is hajlok arra, hogy a hét megyén túli leghátrányosabb helyzetű kistérségek is támogatva legyenek.
Ettől összességében az én gondolataim szerint még megmaradhatna a hétmegyés támogatás, bár az is igaz, ugyancsak elmondtuk a tavalyi költségvetési vitában, hogy abban az esetben haszonélvezői annak a megyének azok a kistérségei, amelyek akár a fejlett kistérségek kategóriájába tartoznak. Ezen mi tavaly úgy változtattunk Jauernik képviselőtársammal, amit a parlamenti szavazáskor meg is szavaztunk, hogy legalább a leghátrányosabb helyzetű kistérségek ezeknek a megyéknek az esetében 30 százalékkal több forráshoz jussanak, mint a többi kistérség. Ez, úgy érzem, meglehetősen szerény szám vagy arány, de a tavalyi helyzethez képest, amikor még egyáltalán nem volt kötelezettség ezeknek a megyéknek az esetében, hogy többet adjanak a leghátrányosabb helyzetű kistérségeknek, akkor ez is jelentős lépésnek számított.
(13.40)
Úgy gondolom, hogy ezt a vitát folytatni kell, fontosnak tartanám, hogy valóban az országnak a leghátrányosabb helyzetű kistérségei kapjanak ilyen támogatást, függetlenül attól, hogy a hét megyében vannak vagy sem.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés