SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én úgy gondolom, a vita kezd elfajulni, és ennek az a legnagyobb gondja, hogy önök a benyújtott 2004. évi költségvetésben jelentkező problémákat kívánják elbagatellizálni, és próbálják a közvélemény számára úgy eladni az ellenzéki módosító indítványaikat, hogy azok teljesen komolytalanok. Azt gondolom, ez nem szerencsés, mert mind a lakosság, mint az önkormányzatok - alapvetően erről a témakörről szeretnék majd beszélni - a saját bőrükön érzik mindazt a megszorítást, amelyet a 2004. évi költségvetésben tapasztalnak.
Hogy még véletlenül se tűnjön az általános vitában való hozzászólásnak az én mondandóm, szeretném jelezni, hogy a 771., a 772., a 774., a 912. módosító indítványoktól egészen a 2917. módosító indítványunkig szeretnék szólni. Önök azt mondták, hogy az ellenzék azt követi, hogy nem létező bevételekkel állít szembe kiadásokat. Szeretnék egy dolgot jelezni, ami ettől merőben eltér, és szeretném az önök figyelmébe ajánlani.
A 615. módosító indítvánnyal függ össze az 1136. számú módosító indítványunk. Önök sokat beszélnek a közigazgatási reformról. Sajnos, a közigazgatási reform alapvető lépéseit sem tették meg, és nem próbálkoztak azzal, hogy a közigazgatási reformmal összefüggésben komoly, négypárti egyeztetésre kerüljön sor. Mindösszesen a kistérségi fejlesztéseket és a kistérségi társulásoknak az ösztönzését vetették be mint csodaszert. El kell ismerni, ez egy jó húzás volt. Azt azonban mindenképpen a figyelmükbe ajánlanám, hogy az a 9,5 milliárd forint, amit erre a célra különítettek el, nagyon minimális összeg.
Miért mondom ezt? Azért mondom, mert 167 kistérségnek a kistérségi szervezetét, illetve a fejlesztésekre szánt összegét kellene, hogy ez az összeg finanszírozza. Én azt gondolom, egy-egy kistérségben 56 millió forint csöpp a tengerben. Éppen ezért tettünk egy módosító indítványt, amely azt mondja, hogy a Belügyminisztérium fejezetbe csoportosítja át a Miniszterelnöki Hivatalnál a kistérségi megbízottak foglalkoztatásához szükséges személyi juttatásokat és dologi kiadásokat. Kérem tisztelettel: nincs többletforrás, mindösszesen csak arról van szó, hogy a 9,5 milliárdos összeget 10 milliárd 220 millió forintra kívánjuk növelni. Miért? Azért, mert nincsen szükség külön munkaszervezetre a kistérségi fejlesztési társulásoknál, mindösszesen csak azt kellene megtenni, hogy a foglalkoztatási menedzsereket, a kistérségi megbízottakat, a falugazdászokat ott, helyben kellene összeszervezni, a szubszidiaritás elvét is figyelembe véve, és a kistérségi feladatok megoldására kellene ezeket az embereket használni. Ajánlom figyelmükbe ezt a módosító indítványt.
Sok minden elhangzott itt arról, hogy az önkormányzatok 2004-ben mennyi többlettámogatást kapnak, most már 9,4 százaléknál tartanak. Maradjunk egyelőre a 7,9 százaléknál, a benyújtott költségvetés erről szól. Hogy mi kerül be az önök módosító indítványai kapcsán, azt majd a jövő meg fogja mutatni nekünk. De egyvalami biztos, kérem tisztelettel, hogy az önkormányzatok feladatellátásához, az önkormányzatok működéséhez 2003-ról 2004-re mindösszesen 4,1 százalékos többletforrást biztosítanak. Elmondtam már, hogy ez a 6 százalékos inflációt sem éri el.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ha tetszik, ha nem, akkor is el kell itt mondani azt, hogy a tegnap elfogadott törvényekkel, illetve törvénymódosításokkal, az adótörvény módosításával, az energiaadóról és a környezetterhelési díjról szóló törvénnyel önök 20 milliárd forintos többletkiadást akasztottak az önkormányzatok nyakába úgy, hogy egyetlen fillér többlettámogatás, kompenzáció ehhez nem társul. Erre és ehhez társulva a kormánypárti képviselők módosító indítványai között sem találtam egyetlen utalást, pedig figyelmesen szemléltem az önök módosító indítványait is.
Nem szabad elfeledni azt sem egyébként, amit a korábban a Toller képviselő úr által említett TÖOSZ ajánlott a figyelmünkbe, mégpedig azt, hogy 2000-ben már az önkormányzati kiadások és bevételek között egy 116,6 milliárd forintos eltérés volt, mínusz 116,6 milliárd forint volt az önkormányzati mérleg főegyenleg, és mi állítjuk, hogy 2003-ban a jóléti intézkedések önkormányzatok részére történő megfinanszírozásának a hiányával további 117 milliárd forintot akasztottak a nyakunkba. Azt gondolom, polgármesterek - teljesen mindegy, mely oldalon ülnek a parlamentben - ezt egyértelműen kell hogy érzékeljék. A patkó egyik oldalán ezt el lehet mondani, a másik oldalon meg el kell tűrni, kérem tisztelettel.
Éppen ezért, hogy ezeket a problémákat kiküszöböljük, és javítsuk az önkormányzatok helyzetét, a Magyar Demokrata Fórum a normatív állami hozzájárulások és a normatív, kötött felhasználású támogatások megemelésére tett egy elég komoly módosítóindítvány-köteget, -csomagot, amely mind a 3178 magyar önkormányzatot érinti. Sorolhatnám ezt szépen az elejétől, mint a szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatások normatívára tett plusz 809 millió forintos indítványunk, a szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatásokra tett 4,1 milliárd forintos javaslatunk, a gyermekvédelmi szakellátásokra biztosított 741 millió forintos javaslatunk, a bentlakásos és átmeneti elhelyezést nyújtó intézményi ellátásra tett 967,6 millió forintos javaslatunk, a gyermekek napközbeni ellátását biztosító normatíva 260 millió forintos többletére célzok, az óvodai nevelésre rendelkezésre álló normatíva 5,649 millió forinttal történő megemelésére és az iskolai oktatás normatívájának a 27,2 milliárd forintos megemelésére célzok.
Természetesen sorolhatnám még a többi normatív állami hozzájárulási sort. Ezek közül talán még egyet említenék, az alapfokú művészeti oktatásra rendelkezésre álló normatíva, ami a legfontosabb.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ha valaki úgy gondolja, hogy ezek az indítványok megalapozatlanok, akkor, azt hiszem, feltétlenül át kellene tekintenie az önök padsoraiban helyet foglaló képviselők, többek között Jauernik István, vagy éppen Gulyás József módosító indítványait. Számszerű eltérés mutatkozik a milliárdok között, de egy biztos, hogy az önök által benyújtott módosító indítványok azt támasztják alá, hogy a parlament 386 képviselője ezek szerint egyetért abban, hogy igenis, komoly gondok következnek az önkormányzatoknál a 2004-es gazdálkodásban, ha nem változik a normatív állami hozzájárulás, a központosított előirányzat és normatív, kötött felhasználású támogatás megemelése.
(13.00)
Azért mondom ezt, tisztelt képviselőtársaim, mert a továbbiakban nem lehet arra számítani, hogy az önkormányzati vagyon majd mindenre fedezetet nyújt. Az önkormányzatoknál végletes módon következett be a vagyonfelélés; az önkormányzati autonómia, amelyet az önkormányzati törvényben meghirdettünk, már csak egy álom, kérem szépen, itt csakis vegetálás van. Nagyon tiszteletre méltó, hogy az európai uniós források igénybevételéhez 10 milliárdos nagyságrendű forrás áll rendelkezésre, csak kérdezem én, hogy azok az önkormányzatok, amelyek összességében 4,1 százalékos többletforrást kapnak a működtetéshez makrogazdasági szinten, miből fogják biztosítani a forrásokat az európai uniós és más, egyéb támogatások igénybevételéhez.
Úgy gondolom, hogy egyértelműen kell fogalmazni. A központosított előirányzatok között a létszámleépítésre szánt normatíva 500 millió forintról 1,5 milliárd forintra történő emelése leplezetlen szándék a kormányzat részéről, hogy a 6 százalékos bérnövekedést a közszférában csakis úgy tudja elképzelni, ha ugyanilyen nagyságrendű leépítésre is sor kerül. Kérem tisztelettel, ez azért nem megalapozott lépés, mert a közigazgatási reformot megint elfeledik. Először is, a huszonhét önkormányzati feladatot kell szűkíteni, és azt mondani, hogy na, önkormányzatok, csak ennyit kell ellátnotok, vagy ha ez nem így van, akkor ehhez a forrásokat is hozzá kell rendelni.
Egy további adat, ami, azt hiszem, egyértelműen alátámasztott az Állami Számvevőszék vizsgálata kapcsán is: a normatív állami hozzájárulások a 2003. évről a 2004. évre 97 százalékra, a normatív, kötött felhasználású támogatások pedig 95 százalékra csökkennek. Ez azt jelenti, hogy e két szakfeladatnál összességében 5 milliárd 741 millió forintos kimutatott csökkenést láthatunk. Elhiszem, hogy gyermeklétszám-csökkenés következett be, ez egy nagyon sajnálatos dolog, de még egyszer visszahivatkoznék az Állami Számvevőszék jelentésére: azért, mert egy osztályban húsz gyermek tanul és nem huszonnégy, attól még ugyanannyi pedagógusra, ugyanannyi technikai alkalmazottra van szükség abban az általános iskolában, ugyanúgy kell világítani, fűteni a huszonegy gyermekre, mint a huszonnégyre. Ehhez bizony, kérem tisztelettel, nem biztosítják a forrásokat, ugyanis az iskolai oktatásra előirányzott normatíva 2003-ban 275,5 milliárd forint volt, amely a 2004-es költségvetésben már csak 274 milliárd forint. Nem a reálérték-csökkenésről beszélek, a tényleges, forintális csökkenésről.
Nézzék meg ugyanezt az óvodai nevelésnél és a normatívák nagy többségénél, 90 százalékánál: vagy csökkenés, vagy pedig ugyanolyan összeg szerepel 2004-ben, mint 2003-ban. Az is folyamatosan a vesszőparipáim közé tartozik, hogy 1996-tól az önkormányzatok dologi kiadásainak növekményére nem biztosítottak egyetlen forintot sem. Teljesen mindegy, hogy milyen színezetű egy polgármester egy településen, teljesen mindegy, hogy egy ötszáz lelkes, egy tízezres településről vagy egy kétmilliós nagyvárosról van szó, ettől függetlenül a gáz, a villamos energia, a csatornadíj, a vízdíj ára még emelkedik; erre rárakódik az adótörvények tegnapi módosítása következtében bekövetkezett áfakulcs-növekedés, amelyre jó szokás szerint 2004-re megint nincs egyetlen forint növekmény sem.
Kérem tisztelettel, én 3178 önkormányzat érdekében szerettem volna felemelni a szavamat. Nekem teljesen mindegy, hogy mely módosító indítványt fogadják be, egy biztos, hogy az önkormányzat és az önkormányzati szövetségek és a saját polgármestereik segélykiáltásait meg kell hallgatniuk, ellenkező esetben az önkormányzatok végveszélybe kerülnek 2004-ben, és a közfeladatok ellátása óriási csorbát fog elszenvedni.
Két apró területről szeretnék még beszélni; az egyik a lakosság közbiztonságérzete szempontjából fontos kérdés, a tűzoltóságok kérdése. Nem szeretnék foglalkozni a hivatásos önkormányzati tűzoltóságokkal, habár bőven lehetne, hiszen a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok működési kiadásait önök 3,7 százalékkal emelik, talán el kell gondolkodni azon, hogy helyes-e ez vagy sem. Ezen túlmenően, a tűzoltóságok technikai eszközfejlesztésére - gépjárműfecskendő, magasból mentő és még sorolhatnám tovább a technikai eszközöket - önök a négyéves ciklusra, a biztosítóktól és a tűzvédelmi bírságból befolyó 1 százalékos összegen túl egyetlen forintot nem kívánnak fordítani.
Van egy szűkebb terület, az önkéntes tűzoltó-egyesületek és az önkéntes tűzoltóság kérdése. A legolcsóbb tűzvédelem az önkéntes tűzoltó-egyesületek és az önkéntes tűzoltóságok által ellátott feladat. Ne higgyék, hogy egy kis dologról van szó: 42 önkéntes tűzoltóság érdekében szólok, akik összességében 660 millió forinttal részesedtek a 2003. évi költségvetésből, és ezek a tűzoltók látják el az ország 15 százalékának és a magyar összlakosság 8 százalékának tűzvédelmét. Ha mindösszesen 100 millió forinttal emeljük meg az ő előirányzatukat, és közben 2004-ben belép négy új önkéntes tűzoltóság, akkor ez az önkéntes tűzoltóságok ellehetetlenítéséhez vezethet, és a 46 önkéntes tűzoltóság összességében itt 760 millió forintos nagyságrendet kapna. Ez nem több, mint három hivatásos önkormányzati tűzoltóság költségvetése, amelyből 94 van, tehát ettől költségtakarékosabban feladatot ellátni nem lehetne.
Azt kérem önöktől, hogy támogassák az önkéntes tűzoltó-egyesületek és az önkéntes tűzoltóságok költségvetési támogatásának emelésére fordított összeget az általunk javasolt módon, nem a költségvetés hiányát és nem létező bevételi forrásokat említve - a katasztrófavédelmi igazgatóságban a Seveso II. irányelvek végrehajtására elkülönített források terhére nyújtottunk be módosító indítványt. Lehet, hogy néhány képviselőtársamat megmosolyogtatja, hogy ilyen területekkel foglalkozunk, de higgyék el, az ország lakosság azon része számára, amelyiknek a tűzvédelme, közbiztonságérzete e szervezetek útján biztosított, ez nagyon fontos. A tűz nem kérdezi meg, hogy hivatásos, önkéntes vagy létesítményi tűzoltó oltja, egyetlen dolog a lényeges, hogy legyen mivel, milyen eszközökkel és kivel eloltani azt a tüzet.
Nagyon kérem önöket, hogy nagyobb komolysággal vegyenek tudomást az ellenzéki módosító indítványokról; az ezer-egynéhányszáz módosító indítvány nem csupa olyan, ahogy önök említik, hogy légből kapott számokra épül.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés