SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőtársaim! A kórház-privatizációs törvény a társadalomban és szakmai berkekben egyaránt hatalmas vihart kavart. Végül önök, példátlan és cinikus módon, még a köztársasági elnök intézményét is semmibe véve, keresztülerőltették a törvényt. Vajon mi volt ennyire sürgős? Emlékszik még, miniszter úr, hány párt, szakmai szervezet tiltakozott a javaslat ellen az ellátórendszer, az egészségügyben dolgozók és a betegek érdekében?

Az egyik fő kifogás és az egyik fő veszély az volt, hogy a törvény lehetővé teszi a befektetők számára a kimazsolázást. Mit is jelent ez? A befektetők csak a jól finanszírozott, nyereséges tevékenységeket privatizálják ki az egészségügyi intézményekből, ezzel elsorvasztva az amúgy is nehezen működtethető többi tevékenységet. Csehák Judit exminiszter asszony az úgymond alaptalan félelmek eloszlatása céljából segédanyagot adott ki a képviselőknek, és ebben így fogalmazott: “Véget kell vetni annak a gyakorlatnak, amely a kórház nyereséges részeit privatizálta, a veszteséges részeket pedig az állam vagy az önkormányzat nyakán hagyta.ö Továbbá: “a mazsolázás innentől kezdve megszűnneö, illetve a miniszter úr is azt mondta: “a kórházak nem szedhetők szétö.

Ezzel szemben mi történik most? Sajnos, azt kell mondjam, az emberek félelmei nem voltak alaptalanok. A befektetők csak a nyereséges részeket privatizálják. Ezt látjuk a kórházaknál, és ez történik most sok intézményi patika esetében is. De hát hogyan lehetséges ez? Hiszen a szocialisták lelkendezve ecsetelték, milyen garanciákat építettek be a törvénybe mindezek ellen. Nos, a kórháztörvény elvileg elővételi jogot garantál a kórházi dolgozóknak, csakhogy ehhez nagyon sok pénz kell. Itt lépnek be a vállalkozók és a befektetői csoportok, amelyek egy úgynevezett közreműködői szerződéssel bevonhatják a dolgozót az üzletbe, és megvehetik a patikát. Így az ügyeskedő befektető két legyet üt egy csapásra: a patika üzemeltetéséhez és a kórházi gyógyszerbeszerzéshez is hozzájuthat. Hát mi ez, ha nem a kimazsolázás klasszikus esete?

A szocialista ígéretekkel szemben az történik, hogy a kiskapuk jól működnek, széthordják az egészségügyi vagyont, a bent maradt veszteséges részek pedig ellehetetlenülnek. Az egészségügyi dolgozók kiszolgáltatottá válnak, a betegek pedig azt veszik majd észre, hogy egyes osztályok elsorvadnak, hosszú várólisták alakulnak ki, és az ellátás színvonala is romlani fog.

Tisztelt Miniszter Úr! A kérdéseim a következők: ma is fontosnak tartja-e még ön, hogy a kórházakat csak egyben, egészben lehessen privatizálni? Tud-e ön arról, hogy az ön által is megszavazott kórháztörvénnyel szét lehet hordani az egészségügyi vagyont? És végezetül: a jó szándékú javaslatainkat lesöpörték, az élet viszont bebizonyította, hogy a törvény rossz. Kívánja-e módosítani?

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu