FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A benyújtott törvénytervezet egy különös formát valósít meg, amikor egy speciális termékre vámmentességet kér az előterjesztő által megindokolt okok miatt. Azonban mondhatnánk, van még néhány termék, nemcsak az úthasználatmérő készülék, amelyet más hatóságok kötelezően előírnak, és nekünk használnunk kell, csak azért, mert külföldre megyünk. Ausztriában például a hólánc ilyen, és még sorolhatnánk néhány ilyen terméket, amelyet jó lenne, ha a kormány egyetértésével vámmentessé lehetne tenni. Ez mindenféleképpen eltér a szokásos vámeljárásoktól és törvénykezési eljárásoktól.
Természetesen a Magyar Demokrata Fórum annak érdekében, hogy a kormány által egyébként rendkívül sújtott közúti árufuvarozók terhét csökkentse, egyetért a benyújtott törvénymódosítással, hiszen ez a kormány olyan ígéreteket szegett meg, mint például a gázolajnál a jövedéki adó 5 forinttal való csökkentése, a 25 százalékos áfa 23 százalékra való csökkentése, amely továbbra is milliárdos tételekkel növeli a gépjármű-fuvarozók terheit, és úgy érzi a Magyar Demokrata Fórum, hogy legalább ezzel az apró tehertétel-csökkenéssel segítsen a közúti árufuvarozóknak is, úgyhogy a Magyar Demokrata Fórum elfogadja és támogatni fogja az előterjesztésnek még ezen különös formáját is.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés