HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Azt szokták mondani, hogy a környezetvédelem, a zöld mozgalmak valami modern dolgok, én meg azt mondom, hogy a konzervativizmus leglényege a környezetvédelem, hiszen a konzervatív gondolkodás meg akarja óvni a múltat a jövő számára, és ebbe a környezetet, az élő természetet is bele kell értenünk.
Hogy aktivitásunknak jelét mutassam, a Magyar Demokrata Fórum - Pettkó András képviselőtársam - több alkalommal tette szóvá az elektronikus hulladékok ügyét, ami jelenleg rendezetlen. A Magyar Demokrata Fórum egy törvénytervezettel készen áll, ez a benyújtás előtti állapotban van; bízunk abban, hogy a parlament többsége támogatni fogja törekvésünket.
Két dolog maradt el az elmúlt 13 esztendőben a rendszerváltást követően - nem tudom, melyik a súlyosabb. Az első, amiről a miniszter úr is beszélt, a szemléletváltás. A saját választókörzetemet tudom példának felhozni: a kezdeti törekvéseket követően a 44 településből jelenleg egy településen működik úgy-ahogy a szelektív hulladékgyűjtés. A szelektív hulladékgyűjtés rendszerbe állítása lenne a tudatformálás egyik leghatékonyabb eszköze. Jelenleg ott tartunk, hogy a hulladékbegyűjtés rendkívül költséges, de a szelektív hulladékbegyűjtés előkészületei még semmiképpen nem történtek meg.
A másik pedig a törvényi háttér, ami a szemléletváltás, a gondolkodásbeli váltás feltételeit, körülményeit, az európai elvárásoknak való megfelelést biztosítaná és garantálná. Sajnos az elmúlt 13 esztendőben itt is vannak vétkes mulasztásaink. Ennek következtében állhatott elő az a helyzet, hogy az egyik legnehezebben megoldandó feladatunk az uniós csatlakozást követően az európai normák betartása, honosítása, rendszerbe állítása lesz. Miután ez nemzeti ügy, össznemzeti ügy, a Magyar Demokrata Fórum minden ésszerűen támogatható (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) szakmai törekvést támogatni fog.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés