HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Éppen most kezdjük el tárgyalni a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztéséről szóló törvénytervezetet, ami egy fontos törvénytervezet és jó törvénytervezet - nyilván módosításokra szorul.

Ebben a tervezetben most már írásban látjuk viszont, hogy az M7-es autópálya építése végre sínre kerül, hogy egy ilyen képzavart használjak, mert 2006. december 31-éig az a szakasz, amely a Balaton déli partján élők számára rendkívül fontos, el fog készülni. Van azonban ennek a szakasznak egy rendkívül kritikus pontja, ez pedig nem más, mint a kőröshegyi völgyhíd, az 54 kilométeres szakasznak ez az 1800 méteres átívelője egy olyan műtárgy lesz, ami a magyar mérnökök és kivitelezők nagy teljesítményét és szakmai hozzáértését fogja igényelni, de én azt hiszem, hogy ez sikerülni fog.

Viszont az elmúlt időszakban egy új pályázatot írtak ki, illetve új terveket készítettek a völgyhíd kivitelezésére, és a pályázatot még a mai napig nem írták ki erre a szakaszra. Ezen információk ismeretében az államtitkár úr valósnak tartja-e, hogy ezt az 54 kilométeres szakaszt, amely Zamárditól Balatonkeresztúrig terjed, beleértve a kőröshegyi völgyhidat is, 2006. december 31-éig a forgalomnak át tudják adni.

Várom megnyugtató válaszát, ami engem is, de főleg a helyben lakókat nyugtatná meg, hogy ez valóban így lesz, ahogy a törvény ezt tartalmazza, és ha megszavazzuk, akkor törvénybe fogjuk foglalni.

Köszönöm. Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu