LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! 162 ágasegyházi és az aláírásgyűjtésről tudomást szerző izsáki lakos továbbította hozzám kérését, miszerint segítsem elő, hogy ők vagy valamely családtagjuk munkát vállalhasson Kecskeméten.

Munkavállalásukat az teszi ma lehetetlenné, hogy a Kunság Volán nem hajlandó a délutáni műszak letelte utáni időben, 22 óra 30 perctől járatot indítani Ágasegyháza és Izsák irányába. Kecskeméten az elmúlt hónapokban nyolc nagyobb vállalat hirdetett elhelyezkedési lehetőséget vidékiek számára, de ezt a munkavállalási esélyt az itt lakók nem tudták kihasználni helyzetük javítására a kedvezőtlen közlekedési körülmények miatt.

(14.30)

A Kunság Volán elutasító indoka az volt, hogy az elmúlt években a 22 óra 30 perckor indított próbajáratok kihasználatlanok voltak, ezért nem gazdaságos számára ebben az időszakban járatot indítani. Az indok az Ágasegyházán és Izsákon élők számára azért elfogadhatatlan, mert nyilván kevés az utas egy olyan köztudottan csak próbajáraton, amelyiknek bizonytalan a léte, amire támaszkodva nem lehet tartósan munkát vállalni Kecskeméten. A Kunság Volán azt javasolja, hogy vállaljon részt az önkormányzat az esti járat fenntartásának költségeiből. Az érdekelt önkormányzatok nehéz anyagi helyzetükre való tekintettel nem tudnák teljesíteni ezt az ajánlatot.

A kormány javaslatára az Országgyűlés 2004-ben súlyos milliárdokkal támogatja a városokban élők tömegközlekedését. Miért nem juthatnak ilyen támogatásokhoz a városokhoz mérten lényegesen kedvezőtlenebb körülmények között élő falusi emberek és azok tömegközlekedési járatai? Ha nem a járatokat üzemeltető vállalatokat, akkor legalább a munkát vállaló, naponta ingázókat kellene segítenie az állami költségvetésnek, nem utolsósorban a falusi foglalkoztatás bővítése érdekében.

Lát-e lehetőséget államtitkár úr az ágasegyháziak és az izsákiak, valamint a hasonló gondokkal küszködő települések panaszának az orvoslására? Úgy gondolom, ebben a Házban legalább száz egyéni választókerület képviselőjét érinti ez a kérdés, illetve a válasz.

Várom a válaszát. (Taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu