ARNÓTH SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tulajdonképpen ott szeretném folytatni, ahol Tóth képviselőtársam abbahagyta. Erre a törvényre valóban szükség van, mert gyorsítani kell - de ezt a vita első órájában is tisztáztuk.
De hogy tovább fűzzem a gondolatokat, megint csak a Woody Allen-példázattal: borzasztó rossz a törvény, de legalább kevés. Kevés a melléklete is, kevés a tartalma is, meg hát minden része vitatható. Annyira vitatható, hogy itt van, amit Gőgös képviselőtársam mondott: a bot két végén vagyunk; te a 8-as útnál, én a 4-es útnál. Ugyanúgy használhatatlan a 8-as út, mint a 4-es.
Mit kapunk helyette? Semmit. Tartsunk ki még egy kicsit! Akkora nyomvályúk vannak, hogy a Trabant eltűnik benne. És mi van benne? 2015-ig semmi a 4-esről. Semmi. (Gőgös Zoltán: Ne bosszants már, ott van Hajdúszoboszló!) Törökszentmiklós és Hajdúszoboszló között évente tizenöt ember szokott meghalni, ilyen utakon. És az a helyzet, hogy ez nem követhető magatartás.
Azt mondta itt Körömi Attila képviselőtársam, hogy visszalépnek itt, visszalépnek amott. Én nagyon-nagyon irigylem őket, mert ott van miből visszalépni.
Mit ad ez a megyének? Hát semmit! 4 kilométer megkerülőt ad Debrecennek, körülbelül 40 kellene. Mit ad a Sárrétnek? Mit ad a Biharnak? Bihart hatvan éve vagy Trianon óta nem fejlesztik. Tehát az egész dolog ott rossz, ahol megírták.
Teljesen mindegy, hogy most benne van-e a szövegben a környezetvédelem vagy nincs, igazándiból nem erről szól a dolog. Arról szól, hogy mi vajon mit csináljunk ott, tessenek már megmondani! Ha már ez a törvény 2015-ig szól, akkor a következő tizenegynéhány évben nekünk mi jut? Semmi? Ez nagyon karcsú! Tehát teljesen jogos, amit Szalay képviselőtársam mondott: a Woody Allen-film borzasztó rossz, de legalább kevés. Erről kell ennyit beszélnünk, hogy próbáljunk már kicsit alakítani rajta, mert egyébként tényleg kell. (Az elnök a csengő megkocogtatásával a hozzászólási időkeret leteltét jelzi.)
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés