DR. ILLÉS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársak! Lezsák képviselő úr a szívemből szólt akkor, amikor említette, hogy nem elég az autópályák, illetve gyorsforgalmi utak megépítése és fejlesztése, hanem legalább ilyen rangú, rendű és fontosságú a vidéki úthálózat fejlesztése. Ez a kettő együtt kell hogy megvalósuljon, ellenkező esetben pusztán csak úgy járunk, hogy a nagy gyorsforgalmi utakon vagy az autópályákon levezetjük a forgalmat, de semmi élő szövet nem alakul ki a mellette található területekkel.

Nemcsak hogy nem lehet lehajtani vagy ráhajtani, hanem egyáltalán semmi gazdasági haszna közvetlenül nincs annak, hogy, mondjuk, az 5-ös autópálya mellett lévő területeket nem lehet megközelíteni. Az egyik oldalról a másikra 600 méter a távolság ugyan, de 30 kilométert kell kerülni, hogy a másik területre át lehessen jutni. Biztos, hogy nem gazdasági előnyöket jelent ez.

Még egyszer aláhúzom tehát: a vidéki úthálózhat bővítése, fejlesztése, a meglévő utak korszerűsítése, szélesítése az, ami a vidéki Magyarország számára újabb gazdasági fellendülést jelenthet. Emellett szeretném hangsúlyozni, hogy ahol megépültek az autópályák - maradjunk most Budapest térségében és az elkerülő szakasznál -, mellé természetszerűleg mindenfajta ipari létesítmény - bevásárlóközpont, raktárbázis - települ, de ez így van vidéken is. Helyes, mert munkahelyeket teremt, egyetértek vele, támogatom az 1-es, a 3-as, a 7-es autópálya építését, bővítését.

Ugyanakkor azt senki ne higgye, hogy az újabb létesítmények nem jelentenek környezeti terhelést, mondjuk, az ipari tevékenység tekintetében levegőszennyezés-növekedést - már azokból a létesítményekből -, vízszennyezést, hulladékgondokat, csatornázatlanság hiányát. Ez azt jelenti, hogy bizony környezetvédelmi problémákat generálnak, és a továbbiakban környezeti problémákat jelentenek.

Végezetül pedig szeretném elmondani: a tervezet szerint a jövőben a gyorsforgalmi utak nyomvonalát miniszteri rendelet határozná meg. Ez véleményem szerint alkotmányellenes.

Köszönöm, hogy meghallgattak.

Forrás: parlament.hu