DR. KIS ZOLTÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Nem tudom, érdemes-e szólni azok után is, hogy a televízió befejezte a közvetítését, de azt hiszem, a szakmai elhivatottság csak itt fogja tartani a képviselőket holnap reggelig, és ez így helyes.

Tóth képviselő úr megjegyzésére mondom, vannak szövegek, amiket ha valaki kézbe vesz és elolvas, megérti. Van olyan, akinek meg kell magyarázni; és van olyan is, akiknek hiába magyarázzák, úgyse érti meg. Mindenki döntse el, hogy melyik kategóriába tartozónak érzi magát.

Még egyszer elmondom, az eltérő szabályozásra vonatkozó fölhatalmazás törvényi. Oda van írva, törvény ettől a rendelkezéstől eltérő szabályokat is megállapíthat. Törvény! Törvényt meg csak mi alkothatunk, tehát nem lehet az, hogy sutyiban elvonul az Országgyűlés, és megcsinálja a törvényt, mondjuk, Szarvason, Babák képviselő úr vadásztanyáján, és aztán bejelentik, hogy eltérő szabályok alapján arra is építünk egy remek utat, természetesen kikerülve az arborétumot. (Bánki Erik: Babák képviselő úrnak nincs vadásztanyája!)

Volt még egy érdekes dolog a délelőtti vitában, amire reagálni kell, hogy az úgynevezett inert hulladék az autópálya alapjában… (Zaj és közbekiáltások a Fidesz soraiból.) Jaj, kedves testvérem, milyen aranyosan tudsz itt kiabálni, mint a futballpályán a kapuból. De ott legalább van értelme, itt meg csak azt éred el vele, hogy saját magadat se érted. Bocsánat, elnök úr, de ez a hangzavar tényleg borzasztó. (Bánki Erik: Ne tegezz!) Ne tegezz, kisfiam? Bocsánat, visszavonom. Elnézést kérek, elnök úr a doktor úrral szembeni megengedhetetlen stílusomért. (Bánki Erik: Tessék rendreutasítani!) Az inert hulladékra egy pillanatra visszatérve: az európai uniós országok számosában kötelezően elő van írva, hogy az autópálya-alapba mennyi bontási hulladékot és meddőhányót kell berakni. Ha valaki ezt itt kezdeményezi, örömmel vesszük, igaz, hogy bizonyos bányavállalkozások profitját ez csökkenteni fogja, de nem baj.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu