DR. TOMPA SÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt hiszem, ha az elmúlt évtizedekben a kormányok közlekedési elképzeléseit sorra vesszük, akkor az egyértelmű, és ezen az előterjesztésen is, különösen a táblázaton, a mellékleten végigvonul, hogy az európai folyosók megvalósítása volt a legfőbb cél, és többek között ez az előterjesztés is arra vesz irányt, hogy az M7-es, az M5-ös és az M3-as elérje az országhatárokat, és természetesen belevág az M6-osba, és azt hiszem, hogy mi is, akik a vidék Magyarországáról itt ülő képviselők vagyunk, tudjuk, hogy vitathatatlanul nagyon fontos az M0-s megépítése. Ez az elmúlt évek kormányainak közlekedési koncepcióján végigvonult, és ez tükröződik ebben az előterjesztésben is.
(16.00)
Azonban ha már az ígéreteknél tartunk, ezt a Medgyessy-kormány a programjában is megfogalmazta. Az önök ígéreteiről pedig csak egyetlen mondatot: azt mondta Orbán Viktor, az autópályákról neki az jut eszébe, hogy a kapuknak a focipályán a helyük. (Taps a Fidesz soraiban.) Önök ezt teljesítették. De körülbelül ennyit tettek, mert 2000-ben az M3-ason én még ugyanott álltam, amit a Katona-Lotz-páros átadott '98-ban, majd 2000 után kezdtek el kapkodni, hogy hamarosan nyakukon a választás.
Azt hiszem, önök el vannak maradva négy évvel, amikor arról beszélnek, hogy a Medgyessy-kormány leparancsolta a gépeket és másfél évig leállította a munkálatokat. Ez 1998-ban következett be, kedves képviselőtársaim, hiszen két éven keresztül sehol nem épültek autópályák, mert önök azt vizsgálták, hogy hogyan lehet kivinni a költségvetés ellenőrzése alól ezeket a fejlesztéseket az MFB-hez és az önök által létrehozott különböző társaságokhoz.
Köszönöm a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés