GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Zaj.) Nem, én úgy döntöttem, hogy Tóth képviselő úrral nem kívánok foglalkozni. Szóval tényleg, reggel óta nagyon sokszor elmondtuk, hogy van ebben az előterjesztésben egy melléklet is, de valójában miről szól? Én Végh képviselő úrnak szeretném elmondani: meggyőződésem, hogy Tóth Sándor nem szorul arra, hogy én megvédjem, de hadd mondjam el, hogy miért ő a vezérszónok. (Domokos László közbeszólása.) Nem. Azért, kedves Domokos képviselő úr, mert Tóth Sándor képviselő úr is rájött arra, hogy ahhoz, hogy Békéscsabáig lehetőleg jó minőségű úton, lehetőleg viszonylag rövid időn belül el lehessen jutni, ahhoz szükség van azokra a speciális szabályokra, amelyek ebben a törvényjavaslatban benne vannak. Ennyi. Sajnálom, hogy ezt Végh képviselő úr nem értette meg, a hozzászólásából ez tökéletesen látszik. Tóth képviselő úr megértette. Ő tudja, hogy szükség van rá, ugyanúgy, ahogy az országban minden területen. Tervek nélkül, engedélyezési dokumentációk nélkül nincs építés. Már nincs itt Illés képviselő úr, ő ezt reggel elmondta, nálam sokkal szebben.

Köszönöm szépen, elnök úr.

Forrás: parlament.hu