HADHÁZY SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Kilenc óra tájban kezdtük el a törvény vitáját, tisztelt Ház, és ötödik írásban előre bejelentkezett hozzászólóként szeretném elmondani a véleményemet elöljáróban.
Tisztelt Kormányképviselő! Tisztelt kormánypárti Képviselő Hölgy és Urak! A mai napon is láthatták, hogy ez az előterjesztés még vitára sem alkalmas. Ez abból is látszik, hogy ilyen parttalan vitát folytatott a tisztelt Ház ebben a rendkívül fontos kérdésben. (Keller László: Sok volt a fideszes kétperces. - Göndör István: Nehogy már mi, Sándor!) Egyszerűen elbeszéltünk egymás mellett, és abból is látszik, hogy alkalmatlan a vitára, hogy a kormányoldalról egyetlenegy valamirevaló érdemi, az előterjesztést védelmébe vevő hozzászólás nem hangzott el.
Tisztelt Ház! Szeretnék az előterjesztéssel kapcsolatban néhány kérdésre kitérni. Itt az előző kétpercesekből is láthattuk azt, hogy a magántőke bevonása komoly vitát váltott ki itt a Házban is, és a közpénzügyi államtitkár úr, aki éppen most távozott (Derültség az MSZP padsoraiban. - Keller László Göndör István mellett az ülésteremben van.), nem tudta megindokolni azt, hogy igazából mit is takar ez a szándék, milyen technikát kíván a kormány alkalmazni, milyen tőkét kíván bevonni, mely beruházásba kívánja ezt bevonni. Azt hiszem, itt teljesen jogosan aggódnak az ellenzéki képviselők, hogy amennyiben ez a technika mégis előtérbe kerül, akkor egyrészt nem lesz átlátható és elválasztható az állami pénz a magántőkepénztől, és különösen nem lesz majd ellenőrizhető, mert ez jogi kibúvóra ad lehetőséget.
Tisztelt Ház! Szeretnék kitérni az 5. § (3) bekezdésére, amely azt tartalmazza, hogy az előző bekezdésben megjelölt tanulmány és dokumentáció előkészítése során a tervező a környezetvédelmi hatósággal, az érintett szakhatóságokkal és a helyi önkormányzatokkal kapcsolatot tart. Ez a kapcsolattartás nagyon slendrián kifejezés egy törvény szövegében. Úgy gondolom, ezt mindenképpen egyértelműsíteni kellene. Ki kell fejteni, hogy ez a kapcsolattartás egyoldalú kapcsolattartást vagy kétoldalú kapcsolattartást jelent, és amennyiben az önkormányzatoknak vagy az érintett szakhatóságnak érdemi kifogása van, akkor ezt milyen súllyal fogja majd az engedélyezési eljárás során a hatóság figyelembe venni. Ez ebből a törvényszövegből egyáltalán nem derül ki, éppen ezért ezt mindenképpen pontosítani szükséges.
Ugyancsak ezen szakasz (4) bekezdése tartalmazza a lakossági fórumok tartásának a kötelezettségét. Itt megint csak nem derül ki, hogy a lakossági fórumokon akár a lakosság részéről vagy a civil szervezetek részéről megfogalmazott aggályok, észrevételek, javaslatok milyen súllyal kerülnek majd figyelembevételre az engedélyezési eljárás során.
A következő problémásnak ítélt rész a 8. §, amely a bíróságoknak ad feladatot. Nos, tisztelt Ház, itt a törvény azt írja elő - legalábbis a törvényalkotó szándéka szerint -, hogy a kisajátítási határozat bírósági felülvizsgálata során a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 20. fejezetének rendelkezéseit azzal az eltéréssel kell alkalmazni - az a) pontban említi -, hogy a bíróságnak a keresetlevél beérkezését követő 45 napon belül tárgyalást kell tartania.
Tisztelt Ház! Itt teljesen jogosan állhatunk meg és kérdezhetjük meg, mi történik akkor, ha, mondjuk, egy Budapest környéki, nadrágszíjparcellákkal szabdalt területrészen kívánják a nyomvonalat kialakítani. Ott akár több száz vagy több ezer ingatlantulajdonos fordulhat a bírósághoz, és el nem tudom képzelni, tisztelt Ház, azt a bíróságot, amely ezt a problémahalmazt 45 napon belül útjára tudja indítani, és különösen nem tudom elképzelni azt, amit a b) pont említ, hogy három hónapon belül ezeket a tárgyalásokat, a bírósági szakaszt be kell fejezni.
Tisztelt Ház! Úgy gondolom, ez nem életszerű. A kormány ezeket a kérdéseket - persze, a szándékot ismerjük - nem vette kellőképpen figyelembe.
Ami számomra rendkívül nagy fejtörést okoz, tisztelt Ház, az a 10. § (1) bekezdése. Mit mond ez a bekezdés? Ez így szól: A környezetvédelmi hatóság mind a hatósági, mind a szakhatósági állásfoglalásának kialakítása előtt az útépítés közérdekűségére, a környezet- és természetvédelmi érdekekre - és most jön a különös része -, valamint az úthasználat előre jelzett gazdasági és társadalmi hatására is figyelemmel - ez rendkívül furcsa - egységes álláspontot és megoldási javaslatot ad a tervezéshez.ö
Tisztában vagyunk-e mi azzal, tisztelt Ház, hogy mit kívánunk a környezetvédelmi hatóság vállára tenni? Vajon ez a hatóság képes az úthasználat gazdaságossági és társadalmi hatását figyelembe venni és elemezni? Úgy gondolom, ez egyáltalán nem életszerű, és egy olyan feladatot kívánunk ennek a hatóságnak a nyakába varrni, amellyel nem tud megbirkózni, nem tartozik a hatáskörébe, és nem tartozik a feladatkörébe. Ilyen szakembergárdával egyetlenegy környezetvédelmi hatóság sem rendelkezik.
Tisztelt Ház! A további aggályokra okot adó rész az itt is már sokat előráncigált, előcitált mellékletből származik. Igaz az a megállapítás, amelyet Mádi László képviselőtársam mondott, hogy ez bizony nagyon súlyos visszalépést jelent nemcsak önmagukhoz, a szocialista választási programhoz, nemcsak a kormányprogramban, ebben a bizonyos H/19. számú iratban megfogalmazottakhoz képest, hanem az Orbán-kormány vállalásaihoz képest is. Ezek közül csak néhányra szeretném felhívni a figyelmet.
Tisztelt Ház! Térségemet, a Dunakanyart is érinti az M0-ás körgyűrű északi szakaszának a megépítése. Itt szeretnék utalni a sajtóban napvilágot látott hírekre, hogy az önkormányzatok újabb és újabb igényekkel, követelésekkel állnak elő az M0-ás északi híd megépítésével kapcsolatban, ami természetesen nem igaz. Itt a kormány egyszerűen kitér a probléma elől, és meg kíván spórolni egy jelentős többletberuházást, amely egyrészt a kapcsolódó beruházások lespórolásából áll. Ez a szigetmonostori híd megépítése, a másik pedig a Budakalászt, Pomázt elkerülő tehermentesítő, valamint a Szentendrét tehermentesítő elkerülő út megépítése.
(17.30)
Csillag miniszter úr írásbeli kérdésemre adott válaszában ezeket a beruházásokat 22-25 milliárd forintra becsüli. Úgy gondolom, hogy ebből biztos kijön. Jelentős túltervezés vélelmezhető ebben a kérdésben, de nem szabad torzóként beruházást megépíteni. Ha elkezdünk valamit az elején, azt végig kell vinni.
Két megoldás kínálkozik az M0-ás északi híddal kapcsolatban. Az egyik megoldás az, hogy vigyük el a 10-es útig, Ürömöt és Pilisborosjenőt is érintve, ez az igazi korrekt megoldás, és ez a törvény talán segítséget adhat ehhez. A másik megoldás pedig az lehet, hogy két ütemre bontjuk, ekkor viszont az első ütemmel együtt meg kell építeni a kapcsolódó beruházásokat is.
Tisztelt Ház! Még egyszer szeretném felhívni a figyelmet a ma lefolytatott, szinte parttalanná vált vitára. Ennek az alapja egyrészt az előterjesztés alkalmatlansága, másrészt pedig a kormánypártok részéről megnyilvánuló obstruktív magatartás.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés