HADHÁZY SÁNDOR, az idegenforgalmi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Az idegenforgalmi bizottság november 17-ei ülésén tárgyalta meg az előterjesztést, és 6 nem szavazattal, 4 tartózkodás mellett és 8 igen szavazattal nem javasolja a tisztelt Háznak az általános vitára való bocsátást. A vita során jellemző volt az, hogy az ellenzéki oldal sokkal nagyobb aktivitást mutatott, mint a kormánypárti képviselők. A kormányoldalról egy néhány mondatos hozzászólás hangzott el, illetve kísérlet történt arra, hogy a bizottság ne tudja teljes mélységében áttekinteni ezt a kérdést, hanem egy ügyrendi szavazással zárja le a vitát.

A bizottsági ülés során főként ellenzéki képviselők számos kérdést fogalmaztak meg a kormány jelen lévő képviselőihez, ezekre azonban nem kaptunk elfogadható, érdemi választ. Ilyen kérdés volt többek között, amit a törvénytervezet 3. §-ának (1) bekezdése tartalmaz, hogy például magántőkét is be kíván vonni a kormány az autópálya-építés finanszírozásába. Emlékezhetünk arra, hogy a szabad demokrata-szocialista kormány már az előző, '94-98 közötti autópálya-építés során sikeresen bevonta a magántőkét. Nos, tisztelt Ház, ez a magántőke-bevonás most 100 milliárd forintba fog kerülni. (Közbeszólások az MSZP és az SZDSZ soraiból.)

A másik kérdés úgy merült fel, hogy az 5. § (3) bekezdése tartalmazza, hogy például az önkormányzatokkal kapcsolatot tart.

(9.40)

Ez a kapcsolattartás nem definiálható, mert ezt százféleképpen lehet értelmezni, de hogy az önkormányzatoknak érdemi beleszólása legyen az autópálya-építés nyomvonal-kijelölésébe és főként az ahhoz kapcsolódó beruházások megvalósításába, ezt mindenképpen fontosnak tartjuk - ez a törvénytervezet erre nem tér ki.

Ugyancsak problémásnak tartjuk az 5. § (4) bekezdésében, hogy az építtető a lakossági fórumokon elhangzottakról jegyzőkönyvet készít, ez teljesen természetes; de hogy az ott megfogalmazott lakossági igények kielégítése, beépítése a tervbe az engedélyezési eljárás során hogyan történik, erről nem szól a törvénytervezet.

A másik problémakör pedig, amit képviselőtársaim is elmondtak már itt, hogy a kormány 800 kilométer autópálya építését tűzte ki 2006 májusáig, ebben a ciklusban; láthatjuk, hogy ez a törvénytervezet, illetve ennek melléklete 431 kilométer autópályát tartalmaz, és megint csak elmondható, hogy ennek egy része már korábban megépült, és ténylegesen ez még ettől is kevesebb. Számos olyan elemet nem tartalmaz ez a melléklet, amely idegenforgalmi szempontból rendkívül fontos volna, így többek között az M8-as autópálya-építést mindössze 9 kilométer hosszúságban tervezi a kormány az előterjesztés alapján.

Mindezek tükrében tehát az idegenforgalmi bizottság általános vitára alkalmatlannak minősítette a benyújtott törvénytervezetet.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu