IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Ha idézünk, akkor idézzünk pontosan, tisztelt Toller képviselő úr. Nem humbug törvényjavaslatnak minősítettem, csak alibinek. (Dr. Toller László széttárja a karját.) A kettő között azért óriási különbség van.

Amit a Fidesz ma többször elismert, az az, hogy igenis szükség van erre a törvényjavaslatra. Önök is többször idézték a korábbi közlekedési minisztereket, akik elmondták, hogy ez a törvényjavaslat már előkészítés alatt volt a minisztériumban, tehát volt egyfajta előmunka ezzel kapcsolatban. A gondolatiságát senki nem vitatja ennek a törvényjavaslatnak. Sokkal nagyobb gond az, hogy amikor elkezdjük vizsgálni, akkor azt látjuk, hogy bizonyos dolgok nem jönnek össze. Ilyen például az, ami látható a közlekedési tárca mozgásában, hiszen amikor az új közlekedési tárca felállt, akkor Csillag miniszter úr az első mozdulattal közbeszerzés nélkül akart autópályát építeni, ami addig baj volt; a kampányban ez rendesen fel lett erősítve, ezt nagyon jól csinálta sajnos a Szocialista Párt. Ez mindjárt egy hónappal a kampány vége után már nem volt igaz, hanem teljesen természetes volt az, amit a polgári kormány gyakorlatként végzett.

Az persze csak egy kis lépés, hogy végre bebizonyosodott arról a cégről, amelyet önök olyan sokat támadtak, hogy normális áron dolgozik, és meg tud nyerni autópálya-építési tendereket.

A nagyobb baj ott van, hogy ez a törvényjavaslat az önök által meghozott törvényjavaslattal szembemegy, hiszen az indoklásban benne van: a törvényjavaslat, élve az államháztartási törvény 22. §-ában foglalt eltérő törvényi szabályozási lehetőséggel, figyelemmel arra, hogy a törvény szerinti beruházásokkal kapcsolatos információkat már maga a törvény is tartalmazza a mellékletben, lehetővé teszi, hogy a kormánynak ne kelljen kérnie az Országgyűlés felhatalmazását az 50 milliárd forintot elérő vagy azt meghaladó értékű, többéves fizetési kötelezettséggel járó szerződések megkötése előtt.

Alig több mint egy év kellett ahhoz, hogy a hangoztatott, önök által felállított szabályt megváltoztassa ez a törvényjavaslat. Kérdezem én, hol a következetesség? - Ez a baj. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Ott van náluk! - Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu