KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! (Tóth István: Csak keményen! Fényezd az MSZP-t!) Azért kértem szót, mert az a megjegyzése a képviselő úrnak, hogy itt másfél év semmittevés történt, az egyszerűen szemenszedett hazugság, tisztelt képviselő úr. És azt kell mondjam, hogy nagy valószínűséggel saját magukból indult ki, amikor ilyen látszatkritikát próbál megfogalmazni.
Valóban, 1998 után 2000 augusztusában kezdődött meg az építkezés az M3-as, M30-as autópályán - most azért, hogy ne legyen bekiabálás Fidesz-oldalról, nem mondom el, hogy hogyan és milyen előkészítéssel. De sajnálatos módon kezdődött el az építkezés, valóban eltelt két esztendő addig, ameddig érdemi autópálya-építésbe kezdett az előző kormányzat.
Ehhez képest nyilvánvaló, hogy nekünk meg kellett változtatni azokat a törvényi feltételeket - és ez volt az első száznapos programnak az egyik lényeges eleme is -, amelyek nem tették lehetővé azt, hogy most már közbeszerzési eljárás megkerülésével épüljenek az autópályák. Nyilvánvaló, hogy ez a lépés egy picit késleltette az autópályának az elindulását, de, tisztelt képviselőtársaim, ennél gyorsabban nem lehetett volna elkezdeni a jelenleg építés alá vett szakaszoknak az elindítását.
Tehát én úgy gondolom, hogy ha végignézik a mellékletet, ha végignézik a Magyar Köztársaság közlekedéspolitikáját 2003 és 2015 között, akkor én azt gondolom, hogy az a megállapítása a képviselő úrnak, amit megtett, hogy itt másfél év semmittevés történt volna, teljes mértékben megalapozatlan, képviselő úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés