KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Először is szeretném megköszönni az ellenzéki képviselőknek, hogy kifejezésre juttatták a hiányérzetüket az én jelenlétemmel kapcsolatban. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Azért ez nem így van!) Ez nagyon megtisztelő és örömteli a számomra.
Ezért néhány ponton szeretnék reagálni azokra a megnyilvánulásokra, amiket különösen Domokos képviselő úr ejtett meg. Képviselő úr, csak szeretném rögzíteni azt, hogy nekem nincsen kötött munkaidőm, én reggeltől estig szeretek dolgozni, most is úgy teszek. A mai nap folyamán még van több olyan téma, legalábbis még egy, ahol szeretnék részt venni a vitában. És néha van az embernek táplálkozási igénye is, ez így természetes egy nyolcórás vitában.
Ami pedig az M5-ös beruházás bekerülési költségét illeti: örülök neki, hogy négy év kormányzás után felébredtek, és különböző javaslatokkal élnek, hogy amit nem vizsgáltak meg négy éven keresztül, abból most mit kellene megvizsgálni. (Tóth István: Figyelek.) Önmagában meglehetősen sajátságos javaslat az, hogy egy koncesszióban megépített autópálya építési költségét kezdjük el vizsgálni, ugyanis elég sajátságos a piaci körülmények között egy ilyen vizsgálat lefolytatása, hiszen a vállalkozó arra kapott lehetőséget, hogy építse meg az autópályát. Hogy mennyiért és hogyan építi meg, ez a magánszféra sajátja.
Amikor azt mondtuk, hogy nézzük meg 2000-ben, hogy miért éppen annyiért épül a Vegyépszer és a konzorcium által az autópálya, akkor önök hevesen tiltakoztak ellene, pedig az nem koncessziós építés volt, hanem egy teljesen direkt, közvetlen állami megrendelésnek indult, aztán azt átjátszották úgy, mintha nem állami megrendelés lenne. Tehát értelmetlen dolgot kérnek önök számon; nem azért, mert az régen volt, hanem azért, mert a koncessziós építésnél azt számon kérni, hogy ott mennyi volt az építési költség, szerintem egyszerűen irracionális felvetés.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés