KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Hallgatva az ellenzéki képviselők megszólalásait, nekem olybá tűnik, mintha elfelejtenék, hogy különleges felelősségük van a pénzügyi rendszer, a bankrendszer működését illetően. Valószínű, hogy ennek a felejtésnek tudható be, hogy meglehetősen politikaira hangszerelték a megszólalásukat, és nem szakmaira.

Azt mondja Répássy képviselő úr, hogy ez a törvényjavaslat a bankárok bosszúja. Nem, képviselő úr. Ez a befektetők elvárása egy felelős Országgyűléssel, egy felelős kormánnyal szemben. Az a megszólalás, amit öntől hallhattunk, azoknak a siráma, akik - remélem, csak érzelmileg - ezer szállal kötődhetnek a PSZÁF vezetőjéhez. Ez sül ki az ön beszédéből.

Utalt ön az én tevékenységemre is. Képviselő úr, akkor, amikor közérdekű bejelentéseket meghallgatok, elolvasok, persze egyfajta adatkezelést hajtok végre, mert eljutnak az információk hozzám, de nem olyan fajta adatgyűjtést hajtok végre, amit ön próbált sugallni. Nem mondta ki, hogy ez törvénytelen lenne, de próbálta érzékeltetni. És ennek nem az volt a célja, hogy majd valamikor feljelentsem Szász Károlyt, hanem a következtetés volt az, hogy a legfőbb ügyészhez nem feljelentést tettem, hanem elküldtem mindazt az ismeretanyagot, ami az én rendelkezésemre állt, és a legfőbb ügyész úr jutott arra a következtetésre, hogy itt nyomozni kell, és jelen pillanatban is folyik a nyomozás meghatározott ügyben. Azt nem értem, hogy miért nem tetszett kipellengérezni a legfőbb ügyészt a tekintetben, hogy ő is bántja esetleg a PSZÁF-ot vagy annak a vezetőjét.

El kell azon gondolkodni, hogy miért nem fogékonyak önök a szabálytalanságokra, a törvénytelenségekre. Mert ha azok lennének, akkor erre kellett volna választ adni a mai megszólalásukban. (Font Sándor közbeszól. - Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu