KOVÁCS FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én is leérkeztem ide Budapestre Vas megyéből, és megdöbbenve tapasztalom, illetve láttam a törvény beterjesztésében, hogy például a 8-as úttal egyáltalán nem foglalkozik a 2006-ig terjedő időszakra a tervezet. Nem tudom, mennyire ismert önök előtt, hogy hazánknak három legforgalmasabb határa Nyugat-Magyarországon található, és a harmadik legnagyobb forgalom a szentgotthárdi, rábafüzesi határátkelő, amelynek a teheráru- és a kamionforgalma olyan nagy terhet ró magára az útra, a 8-as főútra és az ott levő településekre, hogy ennek az útnak a fejlesztése sajnálatos módon, ha kimarad, akkor az ott élő emberek életét továbbra is megkeseríti.
A 8-as út fejlesztése és a 8-as út elkerülő szakaszainak a fejlesztése szintén részben benne volt a Széchenyi plusz tervben, amiről már itt a képviselőtársaim többet mondtak, és mondom, én egészen megdöbbenek rajta, hogy egyáltalán nem is foglalkoznak a 8-as út fejlesztésével sem egyáltalán a 2006-ig terjedő időszakban. Természetesen kötelességemnek érzem azt, hogy majd módosító javaslatokat nyújtsak be ehhez, hogy amennyiben mód, lehetőség és anyagi forrás nyílik rá, a 8-as út is bekerüljön.
A közlekedési koncepcióban, amit szintén megkaptunk, látható a vasútfejlesztési ütemterv, és már egy kérdésben én fordultam a tárcához azért, hogy például a szintbeli vasúti kereszteződést a 8-as úton szüntessék meg. Bármilyen hihetetlen, a Magyarország első számú főútvonalai közé sorolt 8-as úton ma is szintbeli kereszteződés van olyan nagy forgalmú vasútpályákon keresztül, amelyek gyakorlatilag a nemrég elkészült szlovén vasútvonal nyomvonalát jelentik.
A 8-as út jánosházi elkerülő szakaszán, illetve Jánosháza mellett elmenő szakaszán az új nyomvonal kiépítése kapcsán, úgy hiszem (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.),nagyon fontos lenne megoldani a szintbeli vasúti keresztezés kiépítését is.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés