LASZTOVICZA JENŐ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Molnár László képviselő úr részéről megszólíttatott az idegenforgalmi bizottság, aki azt mondta, hogy alkalmatlan a bizottság, ha nem tudja elfogadni ezt a törvénytervezetet.

(11.30)

Itt senki nem azt mondta, hogy a törvénytervezetre nincs szükség, hanem nem megfelelő ez a törvénytervezet ahhoz képest, amit elvárt volna mindenki, aki egy ilyen törvénytervezetet elolvas.

Göndör képviselő úrnak azt szeretném mondani, hogy most a Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának fejlesztéséről szóló törvényt tárgyaljuk. Elnézést kérek, ezt majd legközelebb tárgyalja a parlament, amit ön mutogat, hogy nem olvastuk el. (Göndör István, felmutatva egy iratot: Ezt nem tetszettek olvasni, képviselő úr.) Itt van nálunk, elolvastuk, ezt még a bizottságok is most tárgyalják, képviselő úr. Úgyhogy azt szeretném mondani, hogy vegye elő azt a törvényt, amit most tárgyal a parlament, és akkor majd megfelelőképpen tudunk vitatkozni.

Molnár László képviselő úrnak még azt szeretném mondani, hogy több olyan közútfejlesztés nincs benne ebben a törvénymódosításban, amelyek igenis idegenforgalmilag fontosak. Ön említette, hogy a turistákat igazából nyugatról kellene várnunk. Nézze meg a térképet, hogy hány autópálya jön nyugatról Magyarországra! Egy, az M1-es, a 8-as főutat meg sem említi, a 8-as főút fejlesztése nem is szerepel az önök általi tervben, ahonnan várnánk a sokpénzű turistákat mi Magyarországra. És még több ilyen hiányossága is van, például a Balatonakarattya-Kenese-Fűzfő elkerülő út sem szerepel ebben a tervben, amit szintén el kellene kezdeni építeni, hiszen az is ígéret.

Úgy gondolom, hogy ezek miatt meg még több egyéb miatt a bizottság jogosnak találta, hogy nem fogadta el ezt a javaslatot általános vitára, és egyetértek képviselőtársammal, aki azt mondta, hogy át lehet ülni az idegenforgalmi bizottságba, mert az utóbbi időben a határozatképességet vagy inkább a szavazattöbbséget nem tudja biztosítani a kormánypárti többség. Tehát önöket, úgy néz ki, ennyire érdeklik ezek a törvények, hogy el sem jönnek az ülésre.

Köszönöm szépen. (Taps és közbeszólások az ellenzéki pártok padsoraiban: Így van!)

Forrás: parlament.hu