LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Normál leadott jelentkezőként. Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Ez a törvényjavaslat önmagában helyes célokat fogalmaz meg, a kérdés számomra inkább az, hogy ki lehet-e emelni egy részproblémát a magyar közlekedésből, és sorsára hagyni a többi területet; mennyiben illeszkedik a rész az egészhez, a tervezett gyorsforgalmi úthálózat a közúthálózat állapotához, a városi és a helyközi közlekedéshez vagy éppen a vasúti közlekedéshez, ahogy erre Illés Zoltán képviselőtársam is egy korábbi felszólalásában utalt.

Magam is úgy vélem, hogy lényeges dologban, a gyorsforgalmi utak ügyében, a gyorsított fejlesztés érdekében dönt majd az Országgyűlés, miközben a kistelepülésekről változatlanul nem lehet majd megközelíteni ezeket a korszerű utakat, vagy azért, mert nincs le- és felhajtó sáv, vagy pedig azért, mert mérhetetlenül elavultak, kátyúkkal borítottak az alsóbbrendű utak. MDF-es képviselőtársaim többször megfogalmazták azt a mondatot - többek között Karsai Péter, Németh Zsolt, Medgyasszay László, Gémesi György -, hogy jó utat Európába, de a szomszéd településre is. Nem túlzok, de például választókerületemben közel évtizede megoldatlan közlekedési probléma, hogy Kunszállás le- és felhajtó pálya hiányában nem kapcsolódhat az M5-ös autópályához. Parlamenti kérdéseim, interpellációim ez ügyben ugyan biztató válaszokat kaptak, de ebből nem valósult meg semmi.

Nemcsak a gyorsforgalmi utakra kellene programot alkotni, hanem többet kellene tenni a gyorsforgalmi utak forgalmát elosztó utak fejlesztése érdekében is.

(12.30)

Ma olyan a helyzet, mint a sokat kritizált, gyorsított iparosítás idején, amikor vettek egy modern, automata gépsort, de az kapacitása felét sem tudta kihasználni, mert a nyersanyag-beviteli helyekhez korszerűtlen, nehezen megközelíthető módon szállították az anyagot, és elavultak voltak a készterméket csomagoló és szállító eszközök is. Sikeresen csakis együtt fejleszthetőek a gyorsforgalmi utak és a bekötőút-hálózat. Amit mondtam, nemcsak Bács-Kiskun megye útjaira jellemző, hanem akár a fővárosra is.

Az útfejlesztéssel foglalkozó tanulmányok szerint Bács-Kiskun mintegy felében a települések a gyorsforgalmi utak 30 perces vonzáskörzetében helyezkednek el. Bizony, sokan rózsaszín, túl derűlátó becslésnek tartják ezt az arányt. Elég, ha csak annyit mondok, hogy Budapestet ez a térkép tizenöt perces vonzáskörzeten belüli településnek ábrázolja, holott a napi tapasztalat ennek az ellenkezőjét igazolja, azaz a főváros belső útjai sem képesek kiszolgálni a gyorsforgalmi utak mai kapacitását.

Tisztelt Ház! Hadd említsem meg egy másik fenntartásomat a törvényjavaslattal kapcsolatosan. Napjainkban, amikor a közéletben vita tárgya, hogy a független bíróságok működését mennyire befolyásolhatja a kormánypolitika úgy, hogy azt még ne lehessen pártatlanságot veszélyeztető politikai nyomásnak minősíteni, nagyon óvatosan kell viszonyulni a bíróságok mindennapi munkáját előíró jogszabályok megalkotásához.

A törvényjavaslat 15. §-a arról intézkedik, hogy a bíróság csak alapos indok esetén adhat helyt a végrehajtható határozat felfüggesztésének. Ez az előírás pedig azt sejteti, hogy mindeddig nem alapos indok esetén is a bíróságok megítélték végrehajtható határozat felfüggesztését.

Ugyanez a paragrafus megszabja, hogy a bíróságnak 45 napon belül tárgyalást kell tartania. Ez az előírás pedig azt sejteti, hogy eddig szokásban voltak a 3-4 hónapos várakozási idő utáni tárgyalási napok. Lehet, hogy indokoltak ezek az előírások, de lehet, hogy sértik egy másik hatalmi ág független döntési jogkörét konkrét munkája során. Erre egyébként Soltész képviselő úr is véleményem szerint joggal utalt. Nagyon megnyugtatott volna, ha a törvény indoklását leíró szövegbe bekerülhetett volna a bíróságok képviselőinek egyetértését nyugtázó jóváhagyása is.

Tisztelt Ház! Rövid hozzászólásom összegzése: ez a törvény a magyar közúthálózat és a transzeurópai közlekedési hálózat közötti kapcsolatot szolgálja. Erre szükség van. Az MDF alaptétele, és ezt ajánlom a mostani és a 2006 utáni kormányzat figyelmébe: jó utat Európába, de a szomszéd településre is!

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu