MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Toller Képviselő Úr! Ez a papír, amit itt a kezemben tartok, visszalépések sorozata. (Felmutatja.) Egy visszalépés, mondjuk, Nyíregyháza vonatkozásában három dologban, ahhoz a kormányhatározathoz képest, amit a polgári kormány a Széchenyi plusz terv meghirdetésénél 2001-ben hozott. (Dr. Toller László felé:) Ha a képviselő úr nem rohanna ki (Dr. Toller László Keller László mellé ülve: Isten ments, itt maradok!), és tudna olvasni, akkor el tudná ezt olvasni, hiszen ez megjelent a Közlönyben a kormány hivatalos döntése alapján, a Széchenyi pluszban pedig Nyíregyháza vonatkozásában 2005-ig szerepelt az autópálya megépítése. Ezt nem találom itt, csak 2006-os dátummal, egy év csúszás. Kettő darab elkerülő út volt megtervezve, és kormányhatározatban meghozva a döntés, Nyíregyháza keleti és nyugati elkerülője; itt csak az egyiket találom - ez a második visszalépés. A harmadik visszalépés pedig, hogy azt találom itt, mellette, hogy elkerülő főút, a mi programunk pedig gyorsforgalmi út volt mind a két elkerülő vonatkozásában.
Tehát három visszalépés Nyíregyháza vonatkozásában, amelyet a polgári kormány nagyon preferált, a szocialista kormány pedig most diszpreferál, magyarul, Nyíregyházát hátrányos helyzetbe hozza, az egyébként is hátrányos helyzetű Nyíregyházát és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét még hátrányosabb helyzetbe hozza azzal, hogy kevesebbet épít, később épít, és külföldiekkel építi. Ez az, ami a Szocialista Párt részéről jelenleg történik. Én erre nem lennék olyan nagyon büszke.
Még egyszer, képviselőtársaim, 2001-es kormányhatározat szólt arról, és mi a frakció részéről, Bánki Erik is, és minden jelenlévő, Hargitai János is kőkeményen végigvitattuk a kormányunkkal, és rengeteg mindent sikerült pluszban kiharcolnunk. Itt most a korábbi tervekhez képest minden tekintetben visszalépés van. Ezek tények; az, hogy nem 2005-ben épültek, hanem 2006-ban, az, hogy nincs nyugati elkerülő, csak keleti elkerülő, az, hogy nem autópálya, hanem főút, ezek mind-mind tények, fájdalmas tények, ne várják tőlünk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy mi ennek örüljünk, és támogassuk. Ezek visszalépések, képviselő úr. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés