MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! Azt gondoltam, már túl leszünk ezen a napirendi ponton, de úgy látom, hogy az érvekből nem fogyunk ki.
Kezdjük el azokkal, amikkel egyetértünk: utakat építeni kell, mert ez valamennyi magyar állampolgár számára gyors közlekedést, biztonságos közlekedést, ipartelepítést és a munkanélküliség felszámolását hozhatja magával. Úgy látom, hogy eddig nagyjából rendben vagyunk. Ha azt folytatnánk, amit a polgári kormány abbahagyott, azt sajnos nem folytathatjuk, mert pár tíz kilométernél többre akkor nem futná, ha itt az arányokat megnézzük.
A 2004-es évben Tóth István elnézte a számokat, 207 milliárd áll rendelkezésre gyorsforgalmi útfejlesztésére, 10 milliárd gyorsforgalmi utak építésének előkészítésére, 32 milliárd EU-támogatással megvalósult fejlesztésre és 88 milliárd útfenntartási és fejlesztési célokra. Ezt egyébként tartalmazza a 2004-es költségvetés, tehát ez ebből kiolvasható.
Én azt gondolom, el kellene oda jutni, hogy amiket önök felvetettek, ezeket szépen adják be módosító indítványként, ezeket meg fogjuk vizsgálni, közösen, és ami ebből jó, azt nyilván ebbe a törvénybe be fogjuk emelni.
A környezetvédelem és a racionalizmus egysége vagy kompromisszuma az, ami itt elég erősen problémát vetett fel, vagyis az, hogy a környezetvédelmi kérdéseket mennyire szabályozza ez a kérdés. Mint ahogy eddig is, a környezetvédelem jelentősen megdrágította az autóutak, autópályák építését. Gondoljanak azokra a völgyhidakra, a hortobágyi hídra vagy például az Ordacsehinél betervezett felüljáróra, ami direkt a természeti értékek megóvása miatt kerül sokkal többe. Tehát én azt gondolom, hogy ezt eddig figyelembe vettük, és egyébként az Amit majd folytatok a következő két percben.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés