SZALAY FERENC (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt ellenzéki Képviselőtársak! Azt gondolom, hogy Soltész úr belevágott az elevenjébe e törvénytervezetnek - mindig rá hivatkoznak. Én csak egy olyan tételre hivatkoznék, ami önöket állandóan zavarja: zavarja önöket az, ha az ígéreteikkel szembesítjük önöket. Még kettőt mondanék, és ez nem szerepel a törvénytervezet mellékletében, ez a törvénytervezetről szól.
Azt tetszettek ígérni, hogy Szolnok és Budapest között 2004 végéig megtörténik a 4-es út fejlesztése, gyorsforgalmi úttá fejlesztése, és azt tetszettek még ígérni, hogy az M8-as, M4-es Szolnokot elkerülő szakasza megépül 2006-ig. Semmi nem látszik az anyagban. (Moraj a kormánypárti padsorokban.) Azt gondolom, hogy eléggé fontos lenne, hogy ez a kérdés megoldódjon, azonban ez itt nem szerepel. Kérem, hogy egyszer szerepeljen ebben az anyagban ez a megoldás, már csak azért is, mert önök beszéltek arról, hogy ez a törvénytervezet az úthálózat fejlesztésével összeköti Magyarországot az Adriával, Olaszországgal, a Baltikummal; sok helyét az országnak az országgal nem köti össze, azt gondolom, hogy erre is kellene figyelniük.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés