SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Képviselőtársaim! Soltész képviselő úr felszólalásának egy másik aspektusához szeretnék hozzászólni. Úgy gondolom, hogy mindannyian az előttünk lévő törvényjavaslat egyik leglényegesebb vonásának tekintjük, hogy végre rendelkezik a finanszírozási forrásokról, a finanszírozás nagyságáról, és az összegeken kívül megjelöli, hogy honnan kívánja bevonni ezeket a pénzeszközöket: a költségvetésből, európai uniós támogatásból és magánberuházásokból. Soltész képviselő úr felszólalása során aggodalmának adott hangot a magántőke bevonásával kapcsolatban, abból a rossz alapfeltételezésből kiindulva, hogy a magántőke bevonása egyenlő a rossz emlékű M5-ös, koncessziós megoldású magántőke bevonásával.

Képviselőtársaim! Egyáltalán nem erről van szó. A koncesszió nem kizárólagosan és egyedül jelenti a magántőke bevonásának összes lehetőségét. A világ összes országa, de közte Magyarország is versenyben van azért, hogyan tudna több külföldi vagy egyáltalán magántőkét bevonni a fejlesztéseihez, hiszen amennyi magántőkét bevonunk, annyival tudjuk csökkenteni az adófizetők terheit. (Moraj az ellenzéki padsorokban.) A magántőke bevonása tehát itt is abszolút lényeges szempont, ez azonban nem egyenlő az M5-ösön megvalósított rossz koncessziós szerződéssel. Pontosan ebből okulva tudjuk kizárni, hogy még egyszer megismétlődhessen az, ami az M5-ös kapcsán történt, de ez nem azt jelenti, hogy a magántőkének kell hátat fordítani; az olyan jellegű koncessziós megoldásnak kell hátat fordítani, mint ami az M5-ösnél megtörtént.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu