SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Képviselőtársaim! Távol álljon tőlem, hogy Fónagy miniszter urat kellemetlen helyzetbe hozzam a saját frakcióján belül (Dr. Latorcai János: Dicsérni akarod?) Pontosan erről van szó. Nem is dicsérni akarom Fónagy képviselő urat, hanem azt elmondani, hogy ő a gazdasági bizottság vitájában - bár egy-két fenntartását természetesen hangoztatta, olyan fenntartását, ami könnyen orvosolható - alapjában véve úgy summázta a véleményét az előttünk lévő törvényjavaslattal kapcsolatban, hogy ilyet, ehhez hasonlót őszintén szólva ő is szeretett volna megcsinálni a minisztersége idején. (Babák Mihály: Kevés ideje volt!) Kevés ideje volt, vagy akármilyen más okból nem sikerült. Ezért tehát alapvetően támogatni tudja ezt a törvényjavaslatot, mert ebben annak megjelenítését látja, aminek a koncepciójával, elvével tulajdonképpen már ő szeretett volna a saját kormánya idején előhozakodni.

Most itt a viták során, különösképpen a vita második részében - amely már teljesen elmérgesedni látszik - viszont azt halljuk önöktől, egyre inkább azt halljuk, hogy ez a törvényjavaslat úgy rossz, ahogy van, mert ez a pénz kevés, ami itt biztosítva van, mert az itt rögzített kilométerek kevesek, sokkal több kellene hogy legyen. Hallottuk azt is Lenártek képviselő úrtól, hogy nem lehet tudni, hogy itt tulajdonképpen a feltüntetett összegeken belül mennyi lesz az EU-pénz, mennyi lesz a nem EU-pénz.

Valóban, itt meg van adva az a bruttó összeg, amennyit az ország útépítésre kíván fordítani eme törvény értelmében. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ezen belül annyi lesz az EU-pénz, amennyi eredményes pályázatot tudunk produkálni. Ha sok jó pályázatunk lesz, sok EU-pénz lesz benne, s kevés adófizetői pénz, fordítva pedig az ellenkező, de ez a végösszeget nem fogja befolyásolni.

Forrás: parlament.hu