SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Soltész Képviselő Úr! Mint azt az előbb említettem a vezérszónoki felszólalásomban, Magyarországon az 1960-ban beindult gyorsforgalmi útépítések kezdete óta, azaz 43 év alatt összesen 633 kilométer gyorsforgalmi út épült. Most az előttünk lévő törvényjavaslat szerint négy év alatt épülne és kerülne átadásra ugyanennyi, 636 kilométer.
Önök kifogásolják, hogy ez túl kevés. Egyesével állnak fel képviselőik, és közlik, hogy hiányzik a programból ez, az meg amaz. És nyilván igazuk van, mert ezek az utak, amelyeket önök hiányként fölsorolnak, nyilván szintén jó lenne, ha megépülhetnének. De a józan belátásra bízom, hogy vajon az, hogy négy év alatt annyit fogunk építeni, mint 43 ezt megelőző esztendő során, ez nem elegendő?! Lehet továbbfeszíteni? Különösen hozzátéve, hogy az önök padsoraiból ketten is fölálltak, akik viszont ezzel szemben az aszfaltlobbi győzelmeként értékelték az előttünk lévő törvényjavaslatot. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) A kérdés valóban az, hogy akkor önök most hogyan gondolják: sok vagy kevés?
Én azt gondolom, hogy ha ezt meg fogjuk építeni az előttünk lévő törvényjavaslat szerint, akkor hihetetlen sokat tettünk, messze többet tettünk, mint Magyarországon az ezt megelőző több mint négy évtized során bármikor. Ettől még sajnos igaz az, hogy nem lesz kész minden út 2007 végéig, amire szükség lenne. De lesz még 2007 után is esztendő, lesznek azután is kormányok, nekik is marad mit továbbfejleszteni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés