DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Tisztelt Miniszter Úr! Egészen új hangot tetszett most megütni - köszönöm - az utóbbihoz viszonyítva, amikor legutóbb polemizáltunk.

A Magyar Demokrata Fórum mindig amellett állt ki, és ma is ebben érdekelt - függetlenül attól, hogy kormánypárti vagy ellenzéki képviselőcsoportot alkot -, hogy a termőföld tulajdonlása és használata azok kezébe kerüljön az adott helyzetből kiindulva, akik ott és abból élnek. Ezért nagyon remélem, hogy a miniszter úr, a minisztérium és a kormány megfontolja azt a rendkívül tisztességes javaslatunkat, hogy ezt a kérdést az ágazat szereplőinek, érdekképviseleteinek és szakmai szervezeteinek bevonásával tárgyaljuk meg, hiszen véleményem szerint olyan hosszú távú törvényt kell alkotnunk, amely a vonatkozó derogáció megszűnte után is biztosítja a magyar családi gazdálkodók termőföldszerzéssel és -használattal kapcsolatos elsőbbségét.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

Forrás: parlament.hu