BIRKÁS TIVADAR (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagy örömmel hallottam, hogy ezek szerint a most még jelen pillanatban mindig 1200 forintos normatíva jövőre emelkedik. Csak annyiban szeretném Urbán Árpád képviselőtársam mondandóját kiegészíteni, hogy tessék elhinni, képviselő úr: az, hogy a polgári kormány idején ez a normatíva kötötté lett téve, nagy előrelépés volt. Egy felmérés azt mutatta, hogy amit ugyan a költségvetésben arra szántak, de mivel közös normatív kalapban volt, körülbelül ennek az 1200 forintnak az egyharmadát használták fel az önök idején is, de még a polgári kormány idején is a diáksportra, amíg a polgári kormány idején kötötté nem lett téve ez a normatíva. Tehát az bizony ott egy jelentős előrelépést jelentett, talán még jelentősebbet, mint ha magát az összeget növeltük volna, de nem lett volna megkötve, hogy ezt diáksportra lehet használni, hiszen mondom, addig mintegy egyharmada lett a diáksportra felhasználva. Hiába az volt a cél, nem volt kötelező arra használni.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu