LEZSÁK SÁNDOR, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Mindenképpen örvendetes fejlemény, hogy annyi viszontagság és oly sok viszály után, tizenhárom esztendővel a rendszerváltozás kezdetét követően végre törvényjavaslat készül a magyar filmgyártás kaotikus, forráshiányos, elmaradt infrastruktúrájú viszonyainak rendezésére, és még örvendetesebb fejlemény, hogy ez a törvényjavaslat, ellentétben elődeivel, el is jutott a tisztelt Ház elé.

A jogalkotók régi mulasztását pótolja a törvényjavaslat, és ez már önmagában is üdvözlendő történés. Meg kell állapítanom, hogy szerencsés szakma a filmeseké. Mikor láthatunk hasonló törvényjavaslatokat más, rosszabb érdekérvényesítő pozícióban levő művészeti ágak infrastrukturális hátterének és állami mecenatúrájának rendezéséről? Mikor láthatunk összefogott és megvalósítható jogalkotói szándékot a zeneművészet, a táncművészet, a színház, a képzőművészetek érdekében? Mikor születhet törvény a szellemi hungarikumok védelmében, érdekében, például az irodalom és ezen belül a Magyar Írók Szövetsége, az irodalmi műhelyek, a folyóirat- és könyvkiadás, valamint -terjesztés minőségi teljesítményre ösztönző és hosszú távú működésének biztosítására?

Szerencsés szakma a filmeseké, ám ez nem jelenti azt, hogy érdemtelenek lennének a kitüntető figyelemre. E törvényjavaslat puszta léte is sokkal inkább arra kell hogy sarkallja az illetékes tárca jogalkotó műhelyében tevékenykedő szakpolitikusokat, hogy a többi művészeti ág is részesülhessen a törvény ereje általi védettségben, és hogy ne kallódjanak el az istenáldotta tehetségek, a művész valóban a művészetnek élhessen, ne legyen kiszolgáltatottja a felfelé alázatos, lefelé gyalázatos hivatalnokoknak, politikai percemberkéknek, és ne kelljen elvesznie olyan részletekben, amely elvonja energiáit, tehetségét az alkotástól.

Sok filmes barátom van, szakmai kérdésekben számomra a véleményük meghatározó, és hogy az MDF álláspontját kialakítsam, több mint kétszáz szakembernek küldtem el véleményezésre ezt a tervezetet. Ezúton is köszönöm filmrendezőknek, operatőröknek, producereknek, jeles filmes szakembereknek, szakíróknak, hogy véleményükkel, módosító javaslataikkal segítették hozzászólásomat.

Tisztelt Ház! A magyar filmművészet, a magyar filmes szakemberek méltán világhírűek. A magyar filmgyártás, a szellemi és szakmai műhelyek vonzereje és kisugárzása már a múlt század elejétől fogva meghatározó erővel hatott a világ filmiparára. A magyar filmesek ott voltak Hollywood alapításánál, s formálták az amerikai filmgyártást is. Operatőreink egész sora, producerek, rendezők, de a filmes szakma más, kevésbé reflektorfényben élő képviselői is a kezdetektől mindmáig megbecsült és rangos díjakkal elismert alkotótársai a világ filmgyártásának, az egyetemes filmművészetnek. Kecskemét környéki képviselőként külön büszkeséggel emelem ki a kecskeméti rajzfilmstúdió eredményeit, világhírű alkotásait. Magyarország éppen ezért a kilencvenes évek elején jó esélyekkel indult a nemzetek közötti versenyben, ám sajnálatos tény, és ez minden eddigi kormányzatra egyaránt felelősséget ró, hogy ez az esély mára már erősen elkopott. Míg a velünk egy cipőben járó országok - elsőként Csehország, Lengyelország, újabban pedig Románia, Bulgária, Horvátország és Litvánia - felismerték a filmgyártásban rejlő gazdasági lehetőségeket, komoly tőkét fektettek a filmipar korszerű hátterének megteremtésében, és a többségük törvényben rendezte a filmgyártás jogszabályi hátterét, átlátható struktúrát teremtve, addig pedig mi elmulasztottuk megtenni mindezt. Ma pedig szinte az utolsó órában vagyunk, éppen ezért örülünk a mozgóképről szóló törvény tervezetének, mert ez kiindulási alapja lehet a magyar filmgyártás struktúrájának újragondolásának.

A Magyar Demokrata Fórum mindig is partner volt a magyar filmgyártás rendezett jövőképének megteremtésében. Emlékezhetnek arra, hogy bármennyire is egy összeomlott gazdaságot vett át az első szabadon választott kormány elődeitől, bármennyire is nehéz politikai közegben kellett működnie, szinte erőn felül vállalta a filmszakma megsegítését, és kidolgozta az állami szerepvállalás módját a filmfinanszírozásban. 1992-ben Mádl Ferenc köztársasági elnök úr akkori minisztersége idején jött létre a Magyar Mozgókép Alapítvány, amelynek működéséhez akkori értékén 1,2 milliárd forintot rendelt a kormányzat. Erőfeszítéseinkre jellemző, hogy ez az összeg tíz esztendeig, 2002-ig nem növekedett, hanem változatlan maradt. Az alapítványi segítség esetlegességét jogszabályokban rendeztük, és már tíz évvel ezelőtt elkezdődött a mozgóképről szóló törvény előkészítése. Ez a folyamat azonban elakadt, a politikai és szakmai érdekellentéteknek kiszolgáltatott filmgyártás pedig ma már elavult, versenyképtelen körülmények között, a vegetálás és leépülés tünetével kénytelen küzdeni a megmaradásért.

Örvendetes tény, hogy a filmes szakma - megkondítva a vészharangot - egy olyan érdekérvényesítő fórumot hozott létre 2002 elején, a filmszakmai kerekasztalt, amely előkészítő terepévé vált a jelen törvényjavaslatnak, és ennek eredményeképpen a benyújtott filmtörvény a filmes szakma nagy részének a támogatását élvezi. Ám az is általánosan igaz, hogy a benyújtott törvényjavaslat számos helyen módosításra szorul, hiányos, gyakran homályban hagy és nem tisztáz lényegi kérdéseket. A legnagyobb problémájának pedig azt tartjuk, hogy bár átláthatóbb viszonyokat teremt, mégis rögzíti a jelenleg létező struktúrát, nem történik meg az a koncepcióváltás, amely előfeltétele a magyar filmgyártás hosszú távú és sikeres működésének.

A Magyar Demokrata Fórum szerint éppen ezért szükséges kidolgozni egy szakmai és politikai konszenzuson alapuló nemzeti filmstratégiát, amely kiegyensúlyozott struktúrát alakít ki a hazai filmiparban, és amely megalapozott jövőképpel, hosszú távra rendezi a magyar filmgyártás kívánatos helyzetét. Konszenzusról, egyeztetésen alapuló megállapodásról beszélek, mert féltem a filmes szakmát a négyéves ciklusoktól, a kormányváltások okozta kiszolgáltatottságtól, bizonytalanságtól.

Véleményünk szerint a kiegyensúlyozott struktúra három alappillére a következő részekből áll: a hazai gyártású filmek, tehát az állami dotáció, a megrendelésre készülő filmek, tehát a külföldi bérmunka, és az ezt szolgáló korszerű háttér, az infrastruktúra.

(11.30)

Ha ezek közül bármelyik hiányzik, felborul az egyensúly, és ez hosszú távon a magyar filmszakma folyamatos hanyatlásához vezethet.

A törvényjavaslat ebben a formában sajnos ezt is magában hordozza. Ugyan rendezi a filmfinanszírozás állami feladatkörét, a jelenleginél átláthatóbb viszonyokat kíván teremteni, és adókedvezmények révén serkenteni kívánja a filmiparba befektetni szándékozókat és a külföldi filmes cégeket a magyarországi forgatásokra, de ez kevés.

A törvényalkotó érezhetően megmaradt a paternalista állam szemléleténél, és ezt a gyakorlatot, úgy tűnik, folytatni kívánja, hiszen évente különféle csatornákon át szétoszt egy bizonyos pénzösszeget, amelyből elkészül egy bizonyos számú film, és úgy véli, hogy az állam feladata itt véget ér. Holott a környező országok példája arra int bennünket, hogy elsőként a leromlott és elavult infrastruktúrát kell korszerűsíteni, hogy a külföldi filmes cégek számára vonzó forgatási helyszínek teremtődjenek, és ezzel együtt ki kell alakítani a kedvezményeknek egy olyan komplex rendszerét, amely az infrastruktúrával együtt már versenyképessé teszi a magyar filmgyártást a közép-kelet-európai régióban. Mert tudomásul kell vennünk azt is, hogy a film nem csupán művészet, hanem egyszerre gazdasági és gyártási tevékenység is, és mint ilyen, az állami költségvetésnek komoly hasznot hoz.

Egy 2002-es elemzés szerint a filmgyártási árbevétel egynegyede az állami költségvetést gyarapítja. Egy külföldi film, ha Magyarországot választja forgatási helyszínéül, több száz embert foglalkoztat, akik itthon fizetik az adójukat és a különféle járulékokat. A forgatási helyszínek bérleti díjai az önkormányzatokat gazdagítják, míg például a helyszínbiztosítás a rendőrség kasszáját gyarapítja, arról nem is beszélve, hogy a külföldi stábok komoly szállodakapacitást foglalnak le, járműveket, stúdiókat, filmes berendezéseket bérelnek, és még folytathatnám a sort.

Ez a pénz tekintélyes summa, fedezete lehet a magyar film támogatására szánt költségvetési tétel egy jelentős részének, így az állam az egyik oldalon bevételhez jut a filmgyártásból, amit a másik oldalon aztán felhasználhat a magyar filmek elkészítésének támogatásához. És akkor nem is beszéltünk a pénzben ki nem fejezhető, ám egészen bizonyosan forintosuló indirekt haszonról, amit az országreklám jelent, ha egy világsztár és egy komoly első kategóriás szuperprodukció hazánkban forgat. A világban az elektronikus és írott sajtó mindenütt hírt ad erről, és tudjuk azt, hogy ezt a hírt aztán szétviszik szerte a világban. Ha egy turista azt hallja, hogy kedvenc filmsztárja itt vagy ott forgat, akkor ez a hír számára azt jelenti, hogy ő oda nyugodtan elmehet, mert ez az ország és ez a város biztonságos, stabil és kitüntető érdeklődésre méltó.

Magyarországon a filmstúdiók ijesztően leromlott, siralmas állapotban vannak. Készülve a filmtörvény vitájára, több alkalommal jártam például a Mafilm fóti telepén. Amikor két évvel ezelőtt hazánkban forgatták a “Spy Gameö című amerikai szuperprodukció egy részét Robert Redford és Brad Pitt főszereplésével, szerették volna idehozni a film számos stúdiójelenetét. Ám amikor felmérték a stúdióparkunkat, akkor kiderült, hogy attól a technikamennyiségtől, amit magukkal hoztak volna a belső terek bevilágításához, a kameramozgatáshoz, egészen egyszerűen leszakadt volna a fóti stúdiók teteje, a födém nem bírta volna a terhelést. Így mind a magyar filmes szakma, mind pedig a magyar állam igen jelentős bevételtől esett el.

De ugyanúgy siralmas, hogy például a fóti stúdiókomplexum nincsen hangszigetelve, és a forgatások gyakran állni kényszerülnek hol a filmgyár mellett elzakatoló vonatok, hol az új 2-es út forgalmának zaja, hol pedig a leszálláshoz készülő repülőgépek hangja miatt, mert a filmgyár szerencsétlenül éppen egy légi folyosó alatt van, a Ferihegyen leszálló gépek éppen felette fordulnak rá a leszállópályára. Egy filmproducer pedig, akinek minden perc dollárezrekbe vagy akár dollártízezrekbe kerül, nem engedheti meg magának, hogy ilyen okokból álljon a forgatás és csússzon a forgatási terv.

Az államnak el kell döntenie, hogy mit akar kezdeni a magyar filmgyártással, milyen koncepcióban és struktúrában gondolkodik. El kell döntenie például, hogy megtartja-e a Mafilmet és annak stúdióit állami tulajdonban vagy privatizálja azt. Mindkét megoldás lényegi eleme, hogy a filmgyártásnak olyan tőkeinjekcióra van szüksége, amely maradandó beruházás, és nem folyik el kizárólagosan a filmek készítésére. Az első esetben - akár a magyar filmek támogatásának rovására is - a magyar filmekre szánt pénz egy részét az infrastruktúra fejlesztésére kell szánni, mert hosszú távon busásan megtérül a befektetés, és egyben a filmes szakma hosszú távú érdekei is azt kívánják, hogy korszerű stúdiókban, professzionális körülmények között készüljenek el a magyar filmalkotások. A második esetben, amennyiben a privatizációt választja a kormány, amit a magunk részéről nem támogatunk, akkor olyan pályázatot kell kiírni, amely egyfelől kedvezményeket biztosít a filmipar infrastruktúrájába befektetni szándékozó magáncégeknek, másfelől pedig - és ez nagyon lényeges - garanciákat tartalmaz a hosszú távú üzemeltetésre.

Az állam aktív szerepvállalását tehát nem lehet leegyszerűsítve filmfinanszírozási kérdésként kezelni. Az államnak aktívan támogatni kell a hazai gyártású filmeket, aktívan részt kell vennie az infrastruktúra fejlesztésében, és dinamikus, a körülmények változásaira reagáló kedvezményrendszert kell kidolgoznia, amely ösztönzőleg hat a filmiparba befektetni szándékozó hazai és külföldi cégekre. Ezek lehetnek egy kidolgozandó nemzeti filmstratégia alapjai, amely stabil viszonyokat teremt a magyar filmgyártásban, és amely hosszú távon rendezi a filmszakma és a magyar filmművészet jövőjét.

Természetesen a mozgóképről szóló törvényjavaslat számos olyan elemmel rendelkezik, amely ezen nemzeti filmstratégiába beilleszthető, és amelyet a magunk részéről - lévén, hogy ezt a filmes szakma is elfogadta - módosításokkal bár, de támogathatónak tartunk.

Majd a részletes vitában és a beadott módosító indítványokban jelezzük részleteiben, hogy tulajdonképpen milyen módosításokkal fogjuk elfogadni és tartjuk támogatandónak ezt a törvényjavaslatot. Én egyetlen egyet emelek ki ezekből, mert jellemzőnek is tartom ezt. A nemzeti filmiroda feladata lesz többek között, hogy a kiskorúak egészséges szellemi és lelki fejlődésének védelme érdekében a Magyarországon forgalomba kerülő filmeket kategóriákba sorolja. A korhatár szerinti besorolásnál a törvényjavaslat nem tilt, hanem ajánl, és ezzel eleve biztosítja saját hatástalanságát. Olyan ez, mintha a kocsmai pult fölött tiltó tábla helyett ez a szöveg állna: kiskorúak számára alkohol fogyasztása nem ajánlott. Vajon ilyen naivan liberális szabályozás mellett a csapos megtagadhatná a megrendelt féldeci kitöltését a kiskorú vendégnek? A törvényjavaslat által megfogalmazott ajánlásra hivatkozva a mozi jegyszedője sem utasíthatja ki a jó erkölcsöt sértő vagy a durva erőszaknak híveket toborzó filmekről a 12 éven aluli gyermeket. Vagy olyan önállótlannak és engedelmesnek tartja a jogalkotó a tizenéveseket, hogy a filmeket minősítő ajánlásoktól teszik függővé, hogy mit néznek meg és mit nem?

A legnevetségesebb azonban a 21. § (2) bekezdése, amely szinte toborozza a legifjabbakat a félelmet keltő vagy félreérthető filmeket vetítő mozik látogatására, amikor kimondja, hogy a második kategóriába sorolt filmek megtekintése “12 éven aluliak számára nagykorúak felügyelete mellett ajánlottö. Még némileg érthető lenne a törvényalkotók szándéka, ha ott állna a szövegben egy “csakö szócska, “csak nagykorúak felügyelete mellettö, ennek azonban nyoma sincs a szövegben. Ez az ajánlás már megjelent a televíziók képernyőjén, és a jövőben a filmplakátokon is láthatjuk majd, ha a honatyák elfogadják a miniszter úr által benyújtott bölcs javaslatot.

A törvényre hivatkozva még a pornográfiát vagy szélsőséges erőszakot tartalmazó filmekről sem utasíthatják ki a 12 aluli gyermeket. Igaz ugyan, hogy az ilyen filmeket a törvényalkotók csak felnőttek számára ajánlják, de minden állampolgárnak, így a gyermeknek is alanyi joga, hogy fütyüljön a törvény ajánlásaira.

Mivel a törvénynek nincs bátorsága tiltani, úgy tűnik számomra, semmi értelme sincs a filmek kor szerinti besorolásának. Vagy pedig, ha a tisztelt Ház elfogadja a javaslatunkat, akkor talán mégiscsak lehet olyan szöveg szerinti megfogalmazás, amely minden bizonnyal a törvény megszövegezőinek szándékával is találkozni fog.

(11.40)

Tisztelt Ház! A Magyar Demokrata Fórum tehát a mozgóképről szóló törvényjavaslatot módosításokkal ugyan, de elfogadhatónak tartja, azzal a megszorítással, hogy a törvény csupán egy kiindulási alap, amely továbbgondolkodásra késztet, és a törvényen túlmenően szükséges egy nemzeti filmstratégia kidolgozása, amely hosszú távon rendezi a magyar filmes szakma jövőjét.

Végezetül pedig engedjék meg, hogy néhány személyes szót is szóljak! Levente fiam egy évtizede dolgozik kaszkadőrként a filmes szakmában, így rajta keresztül volt alkalmam belelátni a magyar filmgyártás mások által talán ritkán érzékelhető küzdelmes, sokszor bizony keserves hétköznapjaiba. Ezeket a hétköznapokat az állandó létbizonytalanság és kiszolgáltatottság jellemezte és jellemzi ma is. Hogy létezik és még ma is világhírű a magyar filmgyártás, az nemcsak a kiváló, világhírű rendezőknek, operatőröknek, de azoknak a névtelen filmes szakmunkásoknak is köszönhető, akiket elvarázsolt a film csodálatos világa, és sokszor szeretetből, hivatástudatból, rengeteg lemondás árán is kitartottak a filmes szakma mellett. Köszönet nekik, sminkeseknek, ruhásoknak, díszletépítészeknek, pirotechnikusoknak, kaszkadőröknek, világosítóknak és kameraszemélyzetnek, akik nélkül nem jöhetne létre az a varázslat, amit filmnek hívunk, és akiket oly gyakran elfelejtünk megemlíteni, ha a filmes szakmáról beszélünk.

Remélem, hogy ez a törvényjavaslat és az esetleges kidolgozandó nemzeti filmstratégia az ő boldogulásukat is szolgálja majd, és sikerül a magyar filmnek a világot újra bámulatba ejteni, meghódítani.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu