PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nevében két módosító javaslatot szerettem volna - amit MSZP-s képviselőtársaink nyújtottak be - megerősíteni, csak a polgármester úrnak testületi ülésre kellett mennie, úgyhogy így elég nehéz lesz hozzá az üzenetet eljuttatni. Mindenesetre az MDF képviselőcsoportja a kormányzattal ellentétben az 54. és 56. módosító javaslatot támogatja.

Egyébként, ha megnézzük, az egész törvényjavaslatban a mellékletek kérdése egy olyan kérdés, amihez több képviselőtársam nyújtott be módosító javaslatot. Például, ha megnézzük a 2. számú mellékletet, akkor annak a mellékletnek a kiszámításához egész egyszerűen valami nagyon nagy matematikai képességű emberre van szükség. Tudom, a kormányzat erre válaszképp azt mondta, hogyha a polgármester ezt nem tudja kiszámolni, akkor vegyen fel a hivatalba valakit, aki ezt meg tudja oldani. Kissé fanyar humorral elmondva nem erről van szó, értjük, hogy mi van benne, de valahogy egyszerűbben kellett volna megfogalmazni a 2. melléklet és a többi melléklet tekintetében is.

Tehát még egyszer mondom, az 54. és az 56. MSZP-s módosító javaslatot az MDF képviselőcsoportja támogatja.

Köszönöm szépen a szót.

Forrás: parlament.hu