VASS LAJOS, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára: Elnök Úr! Képviselő Urak! Reflektálni nem szeretnék, hanem szeretném megköszönni minden pártnak az észrevételeket, a javaslatokat, a módosító javaslatokat, és várjuk természetesen ezeket írásban is. Az megállapítható, hogy minden parlamenti párt nagyon fontosnak és időszerűnek tartja ezt a kérdést. Ennek örülünk, és én is úgy gondolom, hogy az itt elhangzottak ezt támasztják alá. Dolgozunk ezen, és az itt elhangzottakat és a módosító indítványokat is megbeszéljük, mint ahogy eddig tettük, a filmszakmai kerekasztallal. Tehát ebbe a munkába be fogjuk őket vonni. A törekvésünk az, hogy a legnagyobb konszenzussal - politikai és szakmai konszenzussal - jöjjön létre ez a mozgóképtörvény.
Külön köszönöm Lezsák Sándornak, hogy megemlítette, fölvetette, hogy egy filmet - ha most kiragadjuk a mozgókép területéről a filmkészítést - nem csak, idézőjelben mondom, a filmrendező és az operatőr készít el. Én mint volt színházigazgató tudom, hogy hány embernek, hány szakmának az összefogására van szükség ahhoz, hogy egy előadás a premierre bemutatható legyen - nem mondom, hogy elkészüljön. A filmnél ez a lehetőség nincs meg, mert ott a premieren teljesen kész anyagot kell a nézőnek bemutatni. A színháznál, ahogy az előadások múlnak, a premier után még lehet korrigálni, de ott is közös munkáról van szó.
Tehát remélem, hogy ez a törvény is - és a szándék ez - és az elkövetkezendő időszakban a kulturális élet és a művészeti élet más területén megszületendő új törvények is a teljes szakmai boldogulást próbálják segíteni és szolgálni. Így, ebben az esetben a filmesek teljes csapatát szeretnénk segíteni.
Köszönöm szépen még egyszer valamennyiük tisztességét, és köszönöm szépen a szót. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés