ARNÓTH SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. Emlékeztetem miniszter urat, hogy megcsalja az emlékezete. Megcsalja az emlékezete, hiszen az a pénz, amiről beszélt, és amiről olyan sokat hallunk, már a Körúton elfogyott. Nemhogy nem jutott ki a falusi parasztokhoz, de már a Körúton elfogyott, a saját haverokat stafírozták ki. Mondanék néhány számot. A Hajdú-Bét Rt. 5 milliárddal tartozik pillanatnyilag a termelőknek. Az egész ágazatban 20 milliárd forint a veszteség. Vajon ki fogja ezt finanszírozni? (Közbekiáltás a Fidesz soraiból: Majd a Gyurcsány!) Ezek szerint nem önök. Azt mondta, hogy keresik a megoldást. De könyörgöm, mikor találják meg? Közben a libák éhen döglenek az ólakban! Arról nem beszélve, hogy mi lesz azokkal az emberekkel, akik ebből élnek.

Tudatnám azt is, hogy annak a nagyon jól sikerült mezőgazdasági programnak a keretében most száz forint a hízóliba kilója. Száz forint! Nem tudom, hogy tud-e erről. Tud-e arról, hogy mennyi a sertéshús kilója? Nagyon szívesen elmagyaráznám azt is önnek. Ez nemhogy válasz nem volt, hanem csak sajnálatra méltó dolog, amit ön produkált itt. A válaszát nem fogadom el.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu