DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm szépen. Én azt gondolom, hogy sokat kell erről a kérdésről beszélni, és itt, az Országgyűlésben is, hiszen mindig is, bizonyos időszakonként hajlamosak voltunk, vagyunk arra, hogy éppen azért, mert Magyarország az enyhén fertőzött országok közé tartozik, aminek megvannak a történelmi okai, hogy miért, de a veszélyek, a kockázatok megvannak, tehát hajlamos a politika is és sok mindenki, hogy kicsit a szőnyeg alá söpörjék ezt a problémát.

Ezért fontos újból és újból felhívni a figyelmet ezekre a dolgokra, a megelőzésnek a fontosságára, a fiatalok körében a nagyon hatékony, olykor talán provokatív jellegű ismeretterjesztésre is, a fertőzöttek korai kiszűrésére, a gondozási rendszer erősítésére. De még egyszer: azt gondolom - önnel teljesen egyetértve -, hogy a prevenció, a megfelelő, egészséges életmód biztosítása, az egészségkultúra (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) terjesztése az, ami a legfontosabb.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu