GULYÁS JÓZSEF, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Ahogy államtitkár úr az expozéjában felemlítette, az Alkotmánybíróság határozata ennek az előterjesztésnek a konkrét előzménye. Tudjuk, hogy a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi, valamint a területszervezési eljárásról szóló 1999. évi törvény nem teremtette meg a területrész átadás-átvételének szabályozása során az alkotmányba foglalt rendelkezések érvényesüléséhez szükséges anyagi és eljárásjogi garanciákat.
Az előttünk fekvő javaslat tulajdonképpen ezeket a hiányosságokat, problémákat igyekszik kezelni, ennek megfelelően a törvényjavaslat az Alkotmánybíróság határozatában foglaltaknak a figyelembevételével a területrész átadására részletes anyagi és eljárásjogi szabályokat tartalmaz. A javaslat szerint lakott területrész átadását bármelyik érintett önkormányzat vagy a területrészen lakó választópolgárok kezdeményezhetik. A községek, városok területének módosítása változatlanul önkormányzati döntés, az érintett települési önkormányzatok képviselő-testületei megállapodásának a tárgya. A megállapodást megelőző lépéssort, véleménynyilvánítási fórumokat és azok időrendjét is szabályozza az előterjesztés.
Az egyik első elem a kereteket meghatározó úgynevezett előzetes megállapodás, amelynek a tartalmát kötelezően létrehozandó előkészítő bizottság dolgozza ki. Az előzetes megállapodás intézményét követik a közvetlen demokratikus formák, a részletes megállapodások, valamint egyet nem értés esetén a bírósági döntés. Azonban úgy értelmezzük és úgy gondoljuk, hogy az előkészítő bizottságot, illetve annak összetételét is érdemes megvizsgálni, ugyanis bizonyos kérdéseket szabályoz az előterjesztés, viszont nem garantálja az érintett településrész képviseletét a bizottságban. Álláspontunk szerint ezért azt úgy kellene kialakítani, hogy abba kötelező legyen minden érintett településrészről egy főt delegálni.
Az előzetes megállapodás tekintetében a törvényhozói szándék világos, de több probléma is adódhat, amit előzetesen érdemes megvizsgálni. Így pontosan rögzítendő, hogy az előzetes megállapodás valamennyi lényeges kérdésre kiterjedjen, hogy a részletes megállapodás csak további eljárási, technikai kérdéseket tartalmazhasson, így tehát a helyi népszavazással megerősített megállapodásokon álláspontunk szerint érdemi változtatást már nem lehet elvégezni.
Az előkészítő bizottság feladata kettős; egyrészt a területrész szempontjából megvizsgálja azokat a részletes szempontokat, amelyek a lakosság, illetve az ott élő polgárok számára az átadást előnyössé tehetik. A lakott területrész átadása nemcsak az elszakadni kívánó területrészen élő választópolgárokat érinti, hanem jelentősen befolyásolhatja a megmaradó település lakosságának jogait és jogos érdekeit is. Az Ab-határozat indoklása is rögzíti, hogy a területrész átadására vonatkozó, esetleg nagy jelentőségű önkormányzati döntés meghozatala során lehetőséget kell biztosítani a megmaradó település választópolgárai közösségének is jogai és jogos érdekei érvényesítésére. Ez a javaslat úgy biztosítja mindezt, hogy nem teszi kötelezővé az átadást, hanem az érintett települési önkormányzatok képviselő-testületei közös megállapodásának tárgyává teszi.
Másrészt az előkészítő bizottság feladata, hogy a közigazgatási határ, a vagyon és a költségek megosztása tekintetében előkészítse a megállapodást. Az általános demokratikus normákkal összhangban a megállapodásban foglaltakat a településrész választópolgáraival ismertetni kell. Ismert, hogy az önkormányzati törvény 46. § (1) bekezdése felsorolja azokat az eseteket, amelyekben a képviselő-testület helyi népszavazást köteles kiírni. Az előterjesztés alapján az 1. § kiegészül a területrész átadásának, átvételének és cseréjének szabályaival. A képviselő-testületek átadás-átvételi szándékát településrészi népszavazás előzi meg, melyre ötszáz lakosnál kevesebb lakosú településrész esetében falugyűlés keretében is lehetőséget biztosít az előterjesztés.
A területrész-átadás itt írt kétféle közvetlen demokratikus intézménye - a helyi népszavazás és a falugyűlés - azonban véleményünk szerint egymással nem csereszabatos. A falugyűlés konzultatív, véleménynyilvánító, kötetlenebb fórum, míg a helyi szavazás szigorúan kötött törvényi és helyi önkormányzati rendeleti normában rögzítettek szerint történhet, mindezekből fakadóan más is a jogi ereje. Tehát ha benne marad a falugyűlés is, akkor is úgy értelmezzük, úgy tartjuk kívánatosnak, hogy rögzíteni kell az eljárási szabályokat, amelyeknek alkalmazása a helyi szavazáshoz hasonlóvá teszi ezt a fórumot. Így a képviselő-testületek átadás-átvételi szándékát a lakosság többségi támogatása erősítheti meg.
Tisztelt Országgyűlés! Számtalan fontos részletszabályt tartalmaz még a javaslat. Ugyanakkor úgy összegezném álláspontunkat - a már említett pontosításra, finomításra érdemes részleteken túl -, hogy az előterjesztés az Alkotmánybíróság döntésének figyelembevételével tartalmazza a szükséges módosításokat a hatályos joganyagon, így a Szabad Demokraták Szövetsége nevében azt támogatom, és az Országgyűlésnek támogatásra, az apró módosítások befogadása után pedig elfogadásra javaslom.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés