KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nemrég zártuk le a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló törvényt, amit most újratárgyalunk az európai uniós jogharmonizációra való hivatkozással. Ugyancsak az Európai Unióhoz való csatlakozásból fakadó követelményekre való hivatkozással jövő héten a bortörvényt is újratárgyaljuk. A médiából értesültünk arról, hogy a tavasszal lezárt agrárrendtartási törvényt is újra kell tárgyalnunk, pedig emlékszünk még arra, hogy a kormánypárti képviselők a vita során azt már teljesen EU-konformnak nyilvánították. Mi ezt már akkor is kétségbe vontuk. Ha akkor elfogadják az ellenzék észrevételeit, nem lenne most szükség az újbóli tárgyalásra. Az előttünk lévő törvényjavaslattal kapcsolatban még mindig nem lehetünk biztosak abban, hogy az EU-csatlakozásig nem kell újra elővenni. Van még egy különös bájuk ezeknek a többször újratárgyalt törvényeknek, hogy a kihirdetés napjától az EU-csatlakozásig terjedő időszakban ugyanazon a néven egyszerre két változat bizonyos részei is érvényben lesznek.
De térjünk vissza a jelenleg tárgyalt, a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló, T/6461. számú törvényjavaslatra, azon belül is a mezőgazdaságot érintő részekre. Aggályaink vannak a bérfőzött pálinka tekintetében, mivel - ahogy az indoklásban is szerepel - újra emelkedni fog 96 ezer forintra a kedvezményes bérfőzési szeszadó. Ugyanis ez az uniós szabályok szerint az alkoholok normál adójának 50 százaléka kell hogy legyen. Meg kell jegyeznem, azt az Unió nem írta elő, hogy az alkoholtermékek adómértéke 192 ezer forint legyen.
A bérfőzető fogalmát szintén a csatlakozási szerződésben foglaltakra történő hivatkozással megváltoztatja a törvényjavaslat, ami Magyarország tekintetében különösen hátrányos, ha a tipikusan magyar pálinkafőzésre gondolunk, hiszen a pálinka hungarikum. A változtatás értelmében ugyanis nem egy személyre, hanem egy gyümölcstermesztő háztartásra vonatkoztatva lehet csak a kedvezményes bérfőzési mennyiséget igénybe venni. A jelenlegi szabályozás szerint egy személyre ötven hektoliterfok évenkénti kedvezményes lefőzésre van lehetőség, ami 50 százalékos alkoholt tekintve száz liter lehet. A törvényjavaslat értelmében ez a száz liter ötven liter lesz, függetlenül az alkoholtartalomtól, és gyümölcstermesztő háztartásonként kell érteni a fejenkénti száz literrel szemben. Ez a három változtatás alapjaiban veszélyezteti a bérfőzött gyümölcspálinkák előállítását. Én is szeretném felhívni arra a kérdésre a figyelmet, amit már az előttem szólók a múlt héten is megtettek, hogy ki tekinthető gyümölcstermesztőnek, és ki főzeti ki a vadon termő gyümölcsökből a pálinkát.
A törvényjavaslat XII. fejezete foglalkozik a borral. Az 500 forint hektoliterenkénti adómérték 800 forintra emelkedik. Ez több mint 50 százalékos emelés akkor, amikor az Európai Unió legtöbb országában nullaforintos a boradó mértéke. Egyedül Franciaországban alkalmazzák a boradót, de olyan formában, hogy azt visszajuttatják a szakmának. Idézem a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának ezzel kapcsolatos állásfoglalását. A megállapított adóalap mértéke jelentősen nagyobb, mint a jelenlegi, és nagyobb, mint az EU-tagállamokban a termelő országok közül egyedül jövedéki adót megállapító Franciaország esetében. Franciaországban 3,4 euró/hektoliter az adómérték úgy, hogy alacsonyabb az áfaszint, nagyobb a termelői támogatás, és a beszedett jövedéki adó 80 százalékát visszaforgatják közösségi marketingbe. A tervezett jövedékiadó-emelés további fokozása a magyar termelők versenyhátrányára, nevetségessé teszi a harmonizációra való hivatkozást.ö
Érthető a HNT-nek ez a kifogása akkor, amikor az Európai Füzetek 21. számában - amit a Miniszterelnöki Hivatal Kormányzati Stratégiai Elemző Központja és a Külügyminisztérium közösen adott ki - ez olvasható: Az EU bortermelő tagállamaiban az ágazat termékeire kivetett jövedéki és forgalmi adó jóval alacsonyabb a nálunk alkalmazottnál. A borok átlagos áfaterhelése 15-16 százalék, a jövedéki adó mértéke ezekben az országokban a boron vagy nulla, vagy minimális. Annak érdekében, hogy a csatlakozás után a versenyhelyzetünk ne legyen rosszabb, hosszú távon szükséges volna az ágazat termékeire kivetett adó számottevő mérséklése.ö
Ezek után érdekes azt hallani önöktől, államtitkár úr, hogy nem jelent a magyar boroknak versenyhátrányt az adó mértéke.
(19.50)
Még meg is indokolják, mondván, ha külföldről hozzák be a bort, akkor arra a külföldi borra vagy EU-s borra ugyanaz az adómérték vetül, mint ami a magyar borra. Csak az a kérdés, hogy a jelenlegi EU-s tagállamokban ez mégis miért nulla.
Egyébként, ha már a boradó mértékén nem lehet változtatni, akkor a törvényt úgy kellene módosítani, hogy ez az adó - 800 forint/hektoliter - valamilyen formában nálunk is a szakmához kerüljön vissza. De hangsúlyozom, szerintünk a nulla forintos boradó lenne a legjobb.
A másik ilyen kérdés az adómentes határról, adómentes mennyiségről szóló rész módosítása. A 80. § (3) bekezdésében a következő olvasható: Adómentes a saját művelésben álló szőlőterületen termelt szőlőből és/vagy legfeljebb az értékesített saját szőlőtermés mennyiségével azonos mennyiségben vásárolt szőlőből a természetes személy által előállított, gazdasági évenként és háztartásonként összesen legfeljebb ezer liter, saját fogyasztásra szánt szőlőbor.ö Annak idején az MSZP frakciója ezt a mentességet 500 kilogramm szőlő vásárlásáig módosító javaslattal engedélyezte volna. Valamikor még a HNT is a következőképpen vélekedett ezzel kapcsolatban: Az évszázados hagyományok alapján lehetővé kellene tenni legfeljebb 500 kilogrammos mennyiségig magánszemély számára a szőlőfelvásárlást, és ebből saját tárolóhelyen, saját fogyasztásra a borkészítést.ö Érdekes módon azonban az évszázados hagyományok gyorsan értéküket veszítették, jelenleg már nem kifogásolják a törvényjavaslatnak az erre vonatkozó részét. Még szerencse, hogy Karakas képviselőtársam saját kormányával és a HNT-vel szemben továbbra is védi ezeket a hagyományokat.
Nemcsak az adómentességre vonatkozó részt kifogásoljuk, bizonyos esetekben az adóraktári engedély kötelezettsége is hátrányos helyzetbe hozhatja a szőlősgazdákat, ugyanis a 81. § (2) bekezdésében ez áll: Nem kell adóraktári engedéllyel rendelkeznie annak a természetes személynek, aki a saját szőlőjéből és/vagy legfeljebb az értékesített saját szőlőtermés mennyiségével azonos mennyiségben vásárolt szőlőből a 80. § (3) bekezdésében meghatározott mennyiségben állít elő szőlőbort.ö De például az aszály- vagy fagykárt szenvedett gazdák kénytelenek adóraktár-engedélyt kiváltani, ha azt akarják, hogy ne álljanak üresen a borospincék. Ugyanilyen helyzetbe kerülnek azok, akik újratelepítik régi szőlőterületüket is.
Szeretném még megemlíteni, hogy hiányoljuk a törvényjavaslatból a napi standolás kérdésének rendezését, amely azt lett volna hivatva szolgálni, hogy a kereskedelemben is meg tudja fogni a borhamisítást, valamint hogy ki tudja rekeszteni az illegális termékeket a kereskedelmi forgalomból. Vagyis a jövedéki törvényben nyitva hagyott, de mondhatjuk, szándékosan megnyitott nagykapuk bezárására semmilyen kormányzati szándék nincs. Palackos borok esetében a zárjegyek eltörlése is - itt elsősorban a PET-palackokra gondolok - a borhamisítóknak kedvezett.
Végezetül a 129. §-hoz szeretnék még hozzászólni, ami a gázolaj jövedéki adójának visszatérítését és a visszatérítés feltételeit szabályozza a mezőgazdasági termékek előállításánál. Javasoljuk, hogy a gázolaj jövedéki adójának 80 százaléka helyett 100 százalékát igényelhessék vissza a gazdálkodók. Az ehhez szükséges módosító javaslatokat - mint ahogy az eddigiekben kifogásolt részekhez is - be fogjuk nyújtani.
Az elmondottak alapján a törvényjavaslatot jelenlegi formájában a Fidesz frakciója nem támogatja.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki padsorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés