ARATÓ GERGELY (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Babák képviselő úr, nagyon helyénvaló módon, igazmondásra szólított föl mindenkit, de képviselő úr figyelmét föl kell arra is hívnom, hogy az igazmondásnak vannak objektív feltételei is, tudniillik a tények ismerete.
Amikor a képviselő úr például arról beszél, hogy az európai uniós minimálbér mennyi, akkor föl kell hívni a figyelmét arra, hogy ilyen nincs, képviselő úr. Az a tagállamok hatáskörébe tartozik. Olyan tagállama is van az Európai Uniónak, ahol néhány évvel ezelőttig egyáltalán nem volt ilyen. Képviselő úr, tehát arra kérem, hogy az önmaga által felállított mércékhez való ragaszkodás miatt ismerje meg jobban a tényeket, hogy ne kerüljön ilyen kellemetlen helyzetbe!
Ami pedig azt illeti, hogy Mátrai Márta képviselő asszonynak miért nem válaszoltunk, ennek az volt az oka, hogy Tállai képviselő úr objektív számolása szerint néhány képviselőtársunk már hatodszor ismétli meg azokat a tényeket vagy tényeknek vélt állításokat, amikről azt gondolja, hogy ha elégszer elmondja őket, akkor ezek igaznak hatnak, és ha ötöt mond, az egy nagyon pesszimista számítás szerintem, én jóval többet számoltam. Ha tehát képviselőtársaim nem ismételgetnék önmagukat, és különösen nem ismételnének olyan dolgokat, amelyek nem igazak, akkor valószínűleg élénkebb vitát tudnánk folytatni, és a tárgynál tudnánk maradni.
Már ami Mátrai Márta képviselő asszony hozzászólását illeti, ennek egyetlen elemére szeretnék kitérni, ez pedig a családi pótlék és az adókedvezmény kérdése. Képviselő asszony is tudja, hogy nincs alanyi jogon járó adókedvezmény. Ön arról beszél, hogy alanyi jogon tette lehetővé a kormány. Ilyen nincs, képviselő asszony, mert adókedvezményt az tud igénybe venni, aki elég adót fizet. Ennek az a következménye, hogy az a politika, amit önök folytattak, hogy visszaadták a magas jövedelműeknek a családi pótlékot, és lehetővé tették számukra, hogy adókedvezményt vegyenek igénybe, ez egyébként önmagában nem kifogásolható, sőt ez egy helyes dolog, csak ehhez hiányzott egy másik intézkedés. Hiányzott az, hogy a családi pótlékot magát nem emelték, ami azt jelentette, hogy abból a juttatásból elvettek reálértékben, amelyik mindenkihez eljut, és ennek a rovására támogattak másokat.
Nem véletlen az, képviselő asszony, hogy nem tudott olyan módosító indítványra hivatkozni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), ami ezt a családipótlék-kérdést rendezné.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés