DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Olyan jó hallani, hogy ilyen jó a 2004-es tervezet szerint a költségvetés az MSZP képviselői szerint. Én ehhez egy nagyon kedves, kis apró, 70 millió forintos kéréssel fordulok, méghozzá egy sikerágazat - amely önök szerint is az, állítólag -, az egészségügy tekintetében. Gondolom, nem vitatható az a kérdés, hogy milyen probléma az, ha nincs kellő időben segítség egy baleset, egy egészségügyi katasztrófa fennállása esetén. És ha még megnézzük, Magyarországon bőven van teendő a mentőállomások, mentők tekintetében is.

Én most csak egyszerűen két város egy-egy mentőjére szeretném felhívni a figyelmet, amely rohamkocsi igencsak indokolt, hiszen nagyon sok embernek hátrányt jelent a hiánya. Erre nyújtottunk be módosító javaslatot Babák Mihály képviselőtársammal együtt. Ez Szarvas és Gyomaendrőd városának rohamkocsival, ehhez Gyomaendrőd esetében 24 órás személyzettel való ellátását is jelenti; Szarvason ugyan van, de a technikai feltételek hiányoznak ehhez.

Ehhez valóban a tárcán belül meg is találtuk a forrást. Nagyon szívesen látnánk, ha majd erről szavazunk, hogy valóban ez a kedvező költségvetésben... - miután a jövő év a fejlesztések, a beruházások éve is, mint hallhattuk, ha már utakra nem is marad sok pénz, de legalább azokon a rossz utakon minél jobb technika és minél gyorsabban odaérő orvosi segítség álljon rendelkezésre. Erre szeretném felhívni a figyelmet, ami összesen a két kocsi esetén 70 millió forintot jelent. Gondolom, nem okoz gondot ennek a megszavazása.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu