DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Igen tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Köszönöm Béki Gabriella kiegészítését. Nyilván azért kerülte el a figyelmemet a hat pontból ez az egy, ami kétségtelenül korrigálódott, mert a nagy halmazban nem vettem észre ennek elfogadását. Ettől a másik öt felsorolt hátrány éri ezt a csoportot. Ennek nagyon örülök, mert itt nagyon sok egyesület kap több pénzt.
Ami miatt szót kértem, az két módosító javaslatom, és kapcsolódik Körömi Attilához, mert a 2121. és a 2122. módosító javaslatomnál az egyik minimálisan 10 millió forintot kért a Transzplantációs Intézetnek, a másik kicsit többet a vérellátó szolgálatnak azért, mert megjelent egy törvénymódosító javaslat, amely mögött nem volt pénz. A köldökvérben lévő csontvelői őssejt transzplantációs lehetőségeinek és elméleti kimunkálásának adná meg az anyagi feltételét. Számomra picit magyarázhatatlan, hogy nem fér bele, és ezért hívom most fel a figyelmet, hiszen Kuncze Gábor adta be azt a törvénymódosító javaslatot, amelyet ugyan még csiszolni kell, de ami biztos, hogy megoldás és előrelépés, egy szükséges előrelépés.
Kérem kormánypárti képviselőtársaimat, hogy ezt a két módosító javaslatot támogassák, és rendeljék hozzá az összeget, mert akkor megvalósulhat egy olyan lépés, ami szükséges, és jövőre, ha a törvényt elfogadja a parlament, mindenképpen fedezet kell mögé. Úgyhogy figyelmükbe ajánlom a Transzplantációs Intézetnek és a vérellátó szolgálatnak tett javaslatomat.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés