DR. HARGITAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Mivel a normál megszólalásokra csak öt perc idő áll rendelkezésre, ami számomra érthetetlen egy ilyen súlyos törvénynél, ezért azokat a politikainak tekinthető megjegyzéseket, ami nem konkrétan egy-egy módosító indítványhoz kapcsolódik, azt az ember csak egy kétpercesben tudja elmondani valamilyen reakció kapcsán.

Csatlakozom ahhoz, amit Font képviselő úr megfogalmazott. Azt gondolom, hogy ez a törvény alapvetően egy kőkemény politikai célt akar elérni, és ez a politikai cél az, hogy valamilyen jogi köntösbe burkolva egy intézmény viszonylag nagy függetlenségét megnyirbálja, és az első számú cél az, hogy eltávolítsa ennek a szervezetnek a vezetőjét. Ezt rögzíteni kell, ezt a közvéleménynek tudnia kell, ez egy nagyon sajnálatos törekvés, amit itt a kormány megfogalmaz.

Az az indítvány, amit ennek kapcsán megfogalmazott és beterjesztett a parlament elé, ezer sebből vérzik, de azok a módosító indítványok, amelyekről ma itt kénytelenek leszünk beszélni, azok még egy fokkal tragikusabbak, mint a beterjesztett törvény. Ezekről a konkrétumokról szeretnék én is a normál felszólalásomban megszólalni.

Most csak én is azt rögzítem, hogy a magyar jogállamnak egy nagy tragédiája az, amihez mi itt legalább olyan szinten asszisztálni vagyunk kénytelenek, hogy az ember kifejti az álláspontját egy ilyen sajnálatos törvény kapcsán. Ezt meg fogom tenni a normál felszólalásomban.

Forrás: parlament.hu