DR. SZABÓ ERIKA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Folytatnám Kiskunhalas és körzete érdekében benyújtott módosító indítványaim indokolását, és mindjárt cáfolattal kezdem. Toller László képviselő úr azt mondta, hogy ütik az indítványaink egymást Becsó Zsoltéival. Szó sincs róla, én megszavaztam az ő összes módosító indítványát, amelyet beadott. (Szórványos derültség a kormánypártok soraiban.) Már csak azért sincs ellentmondás, mert az önök frakciójában ülő Zuschlag képviselő úr szórólapjában, amivel kampányolt tavaly tavasszal, kiemelt helyen szerepel a strand- és termálfürdő látványos fejlesztése, amivel szeretné megteremteni a gyógy-idegenforgalom bázisát Kiskunhalason.

Ezzel kapcsolatban nyújtottam be a következő módosító indítványomat. Ez nem politikai kérdés Kiskunhalason, hogy a strandot és a termálfürdőt fejleszteni kell, ő is úgy gondolja, én is úgy gondolom, és nagyon örülnék, ha az ezzel kapcsolatos módosító indítványomat elfogadnák, már csak azért is, mert a kiskunhalasi gyógyvíz kiváló minőségű, sokan nem ismerik vagy nem tudják az országban, de jobb a gyógyító hatása, mind a hajdúszoboszlóié, amit viszont mindenki hallott már, csak nálunk nincs úgy kiépítve a strand és a fürdő, mint ahogy kellene. De kiváló mozgásszervi megbetegedések kezelésére, törések utáni utókezelésre, nőgyógyászati jellegű betegségek kezelésére. Mindenképpen megérdemelné a város, hogy ezt a fürdőt fejlesszük.

Ehhez kérem az önök támogatását úgy, ahogy a képviselő úr ezt megígérte. Tehát szó nincs arról, hogy olyasmit javasolnánk, ami egy vágyálom vagy egy teljesíthetetlen ígéret. Hiszen tavaly még önök is úgy gondolták, hogy ezt meg kell valósítani Kiskunhalason.

Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu