KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Én is sajnálom, hogy Mátrai Márta távozott a teremből. Azért is sajnálom, mert úgy tűnik, hogy nem értette meg - bár hosszú ideje folyik a költségvetési vita - ennek a költségvetésnek a lényegét, és nyilván azért bátorkodott olyat mondani, ami nem felel meg a valóságnak, hogy mi az alacsony jövedelműekre nem figyelünk kellő mértékben. Arról szól ez a költségvetés, hogy miközben nagyon fontos fejlesztésekre biztosít lényegesen több forrást, megőrzi azokat a - lehet mondani - középrétegeknek nyújtott adókedvezményeket, amelyeket még a Fidesz vezetett be, eközben sokkal nagyobb hangsúlyt helyez a nehezebb élethelyzetben lévők segítésére, támogatására.

Egy százalékos számot hadd mondjak: a jóléti kiadások 9,4 százalékkal növekednek, és a módosító javaslatokkal ez a szám még növekedett is, mert ez egy, a módosító javaslatok előtti kimutatás. 188 milliárddal növekszik a költségvetés nyugellátásra fordított kiadása, szociális támogatásra 60 milliárd forinttal biztosítunk többet, mint ebben az évben, 30 milliárd forinttal a jóléti szolgáltatásokra, s 18 milliárd forinttal a családi támogatásokra - ezek a többletpénzek, tisztelt képviselőtársak. Persze, jó lenne ezeknek a tízszeresét adni az embereknek, és nagyon jó lenne tizedrész adót szedni az emberektől, ez lenne a teljesen ideális állapot. De tudjuk jól, hogy ez nem biztosítható.

Tehát miközben szeretnénk komoly fejlesztésekhez hozzájárulni, szeretnénk igénybe venni az európai uniós pénzeket, amikhez a saját forrásokat le kell tenni, aközben a jóléti kiadásokra is, és éppen a nehéz sorsú emberek támogatására kellő hangsúlyt helyez ez a költségvetés (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) - nem annyit, mint amennyit mi is szeretnénk, amennyit lehetséges.

Forrás: parlament.hu