KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Két percben azokra a mérhetetlen ellentmondásokra szeretném felhívni az önök figyelmét, amelyeket Varga Mihály képviselő úr, de Font Sándor képviselő úr is az előzőekben elmondott.

(10.30)

Varga Mihály képviselő úr is arról beszélt, hogy a társaságoknak milyen mértékben nő az adóterhelése, milyen újfajta adókat vezet be ez a kormányzat. Megjegyzem, ezek között jelentős tételben azok az új adótételek vannak, amelyeket az európai jogharmonizáció miatt törvényi kötelezettségünk bevezetni; még az előző kormány is, amikor a tárgyalási fejezeteket lezárta, bevállalta ezeket. Ezen túl pedig az az állítás, hogy jelentősen nő a társaságok adóterhelése, egyszerűen nem igaz, hiszen a befektetési adókedvezmények, a társasági nyereségadó jelentős csökkentése oda vezet, hogy legalábbis nem nő, de egyes esetekben csökken a társaságok adóterhelése.

Font képviselő úr és Varga Mihály képviselő úr is a felszólalása elején arra emlékeztetett, hogy nőtt a költségvetési hiány a módosítók elfogadása után, ami tényszerűen sem igaz, mert az új európai elszámolási rendszer szerint ez a hiány nem nőtt. Ugyanakkor a felszólalásuk második részében mindannyian százmilliárdos nagyságrendű többletkiadásokat kértek számon a kormányzaton, hogy miért nem fordít a különböző ágazatokra ilyen mértékű többletkiadást. Egyszerűen össze sem hasonlítható, tisztelt képviselő úr, ami a felszólalásaik elején, illetve a felszólalásaik második részében hangzott el. Ezek nem összetartozó tételek, lehetetlent várnak el a kormányzattól, egyik oldalon a hiány jelentős csökkentését, a másik oldalon pedig a kiadások jelentős növelését, amelyet egyszerűen képtelenség teljesíteni. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu