PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum képviselőjeként én is kénytelen vagyok kétperces hozzászólásomban elmondani azt, hogy támogatjuk a dr. Szabó Erika által beadott módosító javaslatot, és minden olyan módosító javaslatot, amely a gyógyturizmus és az egészségturizmus fejlesztését szolgálja, ezért támogatjuk ezt a módosító javaslatot is, amit dr. Szabó Erika és képviselőtársai jegyeznek.

Toller László képviselőtársamnak pedig mondanám, hogy nem tudom, milyen EU-s támogatásokra gondolt a tisztelt képviselőtársam, hiszen azáltal, hogy a nemzeti fejlesztési tervből kimaradt - bár mind a négy parlamenti párt támogatta, hogy visszakerüljön a gyógyturizmus, egészségturizmus kérdésköre, a miniszterelnök úr mind a mai napig nem válaszolt a négy parlamenti párt levelére, nem tudom, hogy miért, valószínűleg azért, mert a kormányzat nem támogatja ezt a területet -, úgy gondolom, hogy nem fogunk tudni EU-s pénzekre pályázni.

Lasztovicza Jenő képviselőtársam módosító javaslatait az MDF képviselőcsoportja azért fogja támogatni, mert ezen módosító javaslatok, amelyek a Balaton és térsége csatornázásáról szólnak, nagyon fontosak. Fontos kérdés ez azért, mert a fürdők tekintetében a bizonyos kék zászlókat nemcsak píárfogásként kell a miniszterelnök úrnak és egyes tárcák minisztereinek osztogatni, hanem a kék zászlók tekintetében, amennyiben nem történik meg a csatornázás teljes mértékben, nagyon nagy veszélybe fog kerülni Magyarország, hiszen 2005. január 1-jétől a csatornázás tekintetében nagyon fontos direktívákat támaszt az EU, hogy ki, milyen módon kaphatja meg ezeket a bizonyos kék zászlókat.

Csampa Zsolt képviselőtársammal a honvédség területén adtunk be módosító javaslatokat. Csampa Zsolt képviselőtársammal azt javasoljuk (Az elnök jelzi az idő leteltét.), hogy a honvédelmi tárcán belül a szárazföldi és a légvédelmi területeken átcsoportosítások legyenek.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu