PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum képviselőjeként a Kárpáti Zsuzsa képviselőtársam által néhány perccel ezelőtt elmondottakhoz szeretnék néhány gondolatot hozzátenni.
(14.10)
Itt, az ülésteremben Lezsák Sándor képviselőtársam és Béki Gabriella képviselőtársam is a Szabad Demokraták Szövetsége részéről már többször felvetette azt a problémát, hogy a 2004. évi költségvetésben a civil szervezeteknél, amelyek nevesítve voltak, jelentős pénzvisszavonás történt a fűnyíróelv alapján. Volt, akitől 5 százalékot, volt, akitől 22,5 százalékot vontak el.
Úgy gondolom, a Kárpáti Zsuzsa képviselőtársam által mondott módosító javaslatokat lehet támogatni. Természetesen jó lenne, ha a Vöröskereszt, a Máltai Szeretetszolgálat - és nem tudom pontosan, még kiket emel be a módosító javaslat ebbe a körbe - nagyobb költségvetési támogatásban tudnának részesülni, de az MDF képviselőjeként úgy gondolom, ha képviselőtársam talált megfelelő forrást ahhoz, hogy ezeket meg tudjuk növelni, akkor arányosan vissza kellene adni mindenkinek, aki a költségvetésben nevesítve van, és nem kellene mazsolázni a szervezetek között. Így talán kicsit igazságosabb lenne ez a módosítási javaslat. Úgy gondolom, még nem vagyunk elkésve, tehát bizottsági módosítási javaslatként akár egy ilyen elvet is tudunk érvényesíteni.
Toller László képviselőtársamnak pedig mondom: az a legnagyobb probléma, hogy a költségvetésben a fürdők, például a budapesti fürdők, a vidéki fürdők felújítására egész egyszerűen nagyon kis pénz van vagy egyes esetekben nincs is pénz, tehát ezért nem tudok vele egyetérteni. Egyébként pedig az előző ciklusban az itt már többször emlegetett Széchenyi-terv keretében lehetett pályázni a fürdők felújítására, új fürdők építésére. Az előző ciklusban az idegenforgalmi bizottság ellenőrzési albizottságának szocialista párti volt az elnöke, és minden egyes esetben pozitív volt a bizottság véleménye. Egyébként az ebben a szektorban elköltött pénz egy forintja másik négy forintot indukál.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés